Genetikai okokból kunyerálnak állandóan kaját a labradorok

ÁLLAT
2016 május 05., 02:20
comments 32

A Cambridge Egyetem kutatása során jutottak arra, hogy a labradorok bizony hajlamosabbak az elhízásra, mint más kutyafajták. Ennek pedig genetikai okai vannak: egy génjük erősen befolyásolja azt, hogy a labradoroknak azt az agyi funkcióját, ami az éhségérzetért és a jóllakottság megállapításáért felel.

A kutatás vezetője, Eleanor Raffan szerint a labradorok negyede hordozhatja ezt a gént. Ennek pedig hatása, hogy ezek a kutyák hajlamosabbak elhízni, hiszen több táplálékot fogyasztanak, mint amennyit szervezetük valójában fel tud dolgozni.

A felfedezésnek fontos szerepe lehet akár az emberi elhízás megértésében is. Ott is egyszerre lehetnek jelen genetikai okok ugyanúgy, mint ahogy a nem megfelelő táplálkozás és a kevés mozgás.

A fejlett világban tartott kutyák 34-59 százaléka lehet elhízva becslések szerint, de közöttük is felülreprezentáltak a labradorok.

A kutatás során összesen 300 labradort vizsgáltak, és azt találták, hogy azok a kutyák, melyek rendelkeztek a POMC elnevezésű génnel, mintegy két kilóval nyomtak többet társaiknál.

Más fajokat is vizsgáltak, de ott nem került elő genetikai különbség. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.