Balog: Utálom a kerítést, de szükség van rá

Balog Zoltán EMMI-miniszter 12 perces interjút adott a Deutsche Welle tévéadónak, amit angol szinkronnal itt lehet megnézni:


A miniszter szerint az új alkotmányt és a médiatörvényt ért nyugati és brüsszeli kritikák végkimenetele nagyon jó lett, mert sikerült minden vitát rendezni, és kiderült, hogy a magyar törvények a legszigorúbb európai elvárásoknak is megfelelnek. Amikor pedig néhány pontot módosítani kellett, akkor azt a magyarok módosították is. 2011-12 hatalmas vitáiról mint a kedélyes együttműködés idejéről beszélt most. Csak azt sajnálja, hogy más országok jogrendszerét nem nézték át ugyanilyen alaposan.

"Utálom a kerítést, de szükséges volt" -

ismételte most meg kamera előtt azt a mondatát, amit korábban Németországban zárt ajtók mögött egyszer már elmondott. Szerinte senki sem szeret kerítés mögött élni, de sajnos az EU nem tudta megállítani a migránsok áradatát, és így Magyarországnak kellett ezt a terhet vállalnia, és így Magyarország lett az egyetlen ország Európában, ami betartja az EU-s törvényeket. (Az Európai Bizottság több vizsgálatot is folytat a magyar menekültügyi rendszer ellen, míg az ENSZ menekültügyi szervezete szerint a magyar kormány nem tartja be a nemzetközi megállapodásokat.)

Személyesen ellenőrzi, hogy jó legyen a menekülteknek

Balog szerint amikor tavaly Röszkénél könnygázzal oszlatták a menekülteket a magyar rendőrök, az egy kivételes eset volt itthon, de nem példa nélküli Európában. Ott szerinte provokáció történt a magyar hatóságokkal szemben. (Azóta többek között egy félig vak idős nőt és egy kerekesszékes férfit tartanak fogva a magyar hatóságok rendzavarásért.)

Balog azt mondta, hogy most Magyarország mindent megtesz azért, hogy az igazi menekültek a nemzetközi jognak és az emberiesség követelményeinek megfelelő bánásmódban részesüljenek, és ezt ő miniszterként kétszeresen is ellenőrzi. (Ehhez képest emberjogi szervezetek - többek között az ENSZ menekültügyi szervezete szerint - a szerb-magyar határon élelem és fedél nélkül várakoztatnak családokat a magyar hatóságok, és azt sem engedik, hogy a segélyszervezetek takarót vagy ennivalót adjanak nekik.)

A magyar kormány 2015 tavaszi menekültellenes plakátkampányának hasznosságáról Balog azt mondta, hogy

az idő majd eldönti,

hogy szükséges volt-e. Szerinte egy éve még lehetett azt mondani, hogy a magyar kormány populista hangot üt meg, de a párizsi és brüsszeli merényletek óta bebizonyosodott, hogy a migráció és a terrorizmus összefüggenek. Aztán azt is mondta, hogy nem akarja összekeverni a rászorulókat és a terroristákat.

A politikus és a magánember közti szakadék

Megkérdezte a riporter, hogy keresztényként és egykori lelkészként hogyan egyezteti össze a felebaráti szeretet követelményét kormánya politikájával. Balog szerint

politikusként az ország biztonságának a védelme a fő feladata, de magánemberként fontos neki a felebaráti szeretet is,

ezért személyesen is támogat jótékonykodó szervezeteket. Kiemelte továbbá, hogy éppen ő kezdeményezte a roma integráció programját EU-s szintre emelni, de most innen is el akarja venni a pénz felét Brüsszel, hogy azt a migránsoknak adják.

Orbán egy vezető

Orbán Viktorról jó a véleménye.

"Most a főnököm, ez nem tesz jót a barátságnak, de az egész családjával jóban vagyok" -

mondta még a viszonyukat firtató kérdésre. Balog azt szereti Orbánban, hogy igazi vezető, van jövőképe, és ugyan sokat vitatják a nézeteit, de utólag ki szokott derülni, hogy neki van igaza.

Balog szerint Orbán sosem csodálta Putyint vagy a kínaiakat, hanem csak egyszer egy beszédében megemlítette, hogy a nem liberális rendszerek is képesek gazdasági sikereket elérni. Szerinte Orbán mindig is úgy gondolta, hogy Európának a demokratikus úton kell maradnia.

Balog végül elmondta, hogy azért lett politikus, hogy az 1000 éves magyar államiság és az 500 éves protestantizmus értékeit képviselje.