Rodrigo Duterte, a hétfői Fülöp-szigeteki elnökválasztás győztesének öt erős húzása a kampányból:

5. “Elváltam a feleségemtől. Nem vagyok impotens. Mégis mit csináljak? Hagyjam, hogy csak úgy lógjon? Amikor beveszek egy Viagrát, feláll” - mondta nőzéséiről, de előre megnyugtatott mindenkit, hogy az adófizetőknek nem kerülnek majd sokba a szeretői, mert olcsó motelekben tartja őket.

4. “A Manila-öbölben meg fognak hízni a halak, mert oda fogom bevágni az összes bűnözőt” - ígért bűnözésfelszámolási programot, amiben a tervei szerint százezer emberrel fog végezni.

3. “Lenne egy ajándékom… de ezt csak a mennyasszonyoknak tudom odaadni. A férfiak ebből nem kaphatnak… mert nem vagyok buzi” - mondta egy tömegesküvőn, a közönség nagy derültségére. Nem mintha egyébként baja lenne a homoszexuálisokkal, szerinte őket is isten teremtette, tisztelni kell őket, és a házasságukat sem ellenzi.

2. “A kurva anyját a pápának” - mondta Ferenc pápa Fülöp-szigeteki látogatása után, mert az egyébként is kaotikus forgalmú fővárosban még rosszabb lett a helyzet akkor. Mi lett ebből Ázsia leginkább katolikus országában? Simán elnézték neki.

1. “Milyen kár... egy ilyen szép nő... legalább engedték volna előre a polgármestert!” - mondta, miután városában, Davaoban még 1989-ben megerőszakoltak és megöltek egy ausztrál hittérítőnőt. Az idézet a mostani kampányban is felmerült, és Duterte ugyanúgy beleállt a viccelődésbe egy csoportos nemi erőszak áldozatával. Amikor pedig visszakérdeztek, közölte, egyáltalán nem viccnek szánta, hanem így fejezte ki, mennyire feldühítette az, ami egy ilyen szép nővel történt.

Szerinte a férfiak így beszélnek.

Fotó: George Calvelo / Anadolu Agency

Ezek csak néhány példa, valamit mégis elárulnak arról, milyen arc a 71 éves Rodrigo Duterte, aki a következő hat évben a százmillió lakosú, hétezer szigetből álló Fülöp-szigetek elnöke lesz egy olyan kampány végén, ami

megmutatta, mi a demokráciában elképzelhető populizmus jelenleg elképzelhető maximuma.

Bár a nemzetközi sajtó, hogy jobban felkeltse a figyelmet, és érthetőbbé tegye a nyugati olvasóknak, rendszeresen nevezi a filippino Trumpnak, illetve a Kelet Trumpjának, de Duterte valójában sokkal keményebb figura. Már a nyilatkozataiban is olyasmiket enged meg magának, amkiről Trump álmodni sem merne, de nem ez az igazi különbség.

Duterte Harry

Amikor Duterte arról beszél, hogy fél éven belül végezni fog az összes drogfüggővel, és hogy a bűnözők legyilkolásával javítana a biztonsági helyzeten, akkor pontosan lehet tudni, hogy ezek nem üres lózungok. Húsz éven át vezette Davao várost az ország legdélebbi szigetén, Mindanaon, és ott pontosan ezt valósította meg a Piszkos Harry nyomán Duterte Harry-nek is nevezett polgármester.

Duterte irányítása alatt Davao a Fülöp-szigetek egyik legkeményebb városából az egyik legbiztonságosabb lett. Ma már este 10 után nem lehetnek kísérő nélküli kiskorúak az utcán, éjjel 1 után nem lehet alkoholt kapni, este 9 után pedig bezárják a karaoke bárokat. A bűnözés pedig jelentősen lecsökkent -

mert a polgármester egyszerűen legyilkoltatta, néha pedig saját kezével is legyilkolta a bűnözőket.

Ehhez konkrét halálbrigádokat is igénybe vett.

Mindezt Dutertre büszkén vállalja. Amikor a Human Rights Watch készített egy jelentést, amely szerint 700 embert öletett meg, annyival helyesbített: inkáb 1700 volt az.

Majd azt üzente a “vérző szívű” jogvédőknek, hogy látogassák meg Davaoban, és próbáljanak meg nyilvánosan kábítószerezni - ott helyben ki fogja végezni őket.

Ez önmagában is elég kemény, de a halálbrigádok ráadásul időnként hibáztak is, és sokan voltak, akiket tévedésből végeztek ki. A Duterte-kampányról forgatott al-Dzsazíra videóriportban szerepel egy asszony, akinek a fiát egyszerű tévedésből ölték meg. Duterte egyébként azt mondta, a saját gyerekét is gondolkodás nélkül megölné, ha drogozna.

A Marcos-rendszer kísért

Nem csoda, hogy a Fülöp-szigetekieknek az a része, akiket nem csábított el a showman-kampány, és pláne azok, akik még emlékeznek az 1986-ban véget ért Marcos-rendszerre, attól tartanak, hogy Duterte rendkívüli állapotot vezet be, és az ország visszacsúszik a diktatúrába. (A választás egyik érdekes mellékszála, hogy az egykori diktátor fia alig maradt le attól, hogy alelnöknek válasszák. A sajátos szavazási rendszerben külön választják az alelnököt.)

Hasonlóra ő maga is tett utalást, egyik beszédében azt mondta, ha a képviselők ellentmondanak neki, feloszlatja a kongresszust. Egyébként is új alkotmányt akar, és szövetségi szerkezetűre alakítana át a szerinte túlságosan fővárosközpontú berendezkedést.

Akik viszont rajonganak érte, azokat mindez nem zavarta meg túlzottan. Ebből a szempontból hasonló volt a helyzet, mint a Trump-kampányban - bármit mondtak rá, az csak jól jött neki, minden súlyos kijelentése után tudott mondani egy kétszer olyan súlyosat. És sokan elhitték neki, hogy leszámol a korrupcióval, és ahogy Davaóban, úgy a fővárosban, Manilában is rendet fog tenni.

A gazdaság jól megy, csak ezt nem mindenki érzi

Pedig a gazdasági adatokra nézve első látásra a Fülöp-szigeteken most éppen nem kellene feltétlenül a hangos asztalra csapás ígéretével győznia egy elnökjelöltnek. Az elmúlt években évi hat százalékkal növekvő gazdaság a legjobb eredmény mostanában Délkelet-Ázsiában. Ez viszont két okból is kevés volt a karizmatikus showman kampányával szemben.

Egyrészt mert ez a növekedés valójában elég egyenlőtlenül oszlik el, és a fővároson kívül jóval kevesebbet érzni belőle, másrészt ennek nagy részét a leggazdagabb családok viszik el.

A Forbes Asia 2012-as adatai szerint például az azt megelőző két évben a 40 leggazdagabb család vagyona 13 milliárd dollárral növekedett, ami a teljes GDP-növekedés 76 százaléka volt. Az országban eközben az egy főre eső jövedelem évi 3000 dollár - ez a Gázai övezettel van egy szinten. 2015-ben 2,3 millió filippino ment külföldre dolgozni. A lakosságnak ugyanúgy 26 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, mint 2010-ben, Benigno Aquino elnök hatalomra kerülésekor.

Ilyen körülmények Aquino, aki maga is a fővárosi elithez tartozik, hiába mutogatott adatokat a GDP-növekedésről és a külföldi tőke beáramlásáról, esélye sem lehetett a “nép hangján” beszélő Dutertével szemben.

A nép nyelvén beszélés pedig olyan sikeres volt, hogy az sem merült fel igazán, hogy ő sem kifejezetten plebejus, apja is kormányzó volt Mindanaón, és gazdag oligarchák támogatják. De a lehető legközvetlenebb beszédstílussal együtt az már bőven elég volt, hogy nem közvetlenül a fővárosi elithez tartozik.

Duterte egyébként azt mondta, ha leteszi az elnöki esküt, jobban fog viselkedni.

És ilyesmit várnak tőle a választók is - a kampány a show ideje, de hatalmon már az fog számítani, mit csinál valójában.