Fischer Iván szerint Tarlós István nem mond igazat

2016 május 10., kedd 5:21
110

Soha nem fog végetérni Tarlós István főpolgármester és Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője között zajló death match: legutóbb Tarlós azzal támadta be a karmestert, hogy ő már februárban tájékoztatott arról, 260-ról 60 millióra készül megvágni a zenekar támogatását. Most viszont Fischer azt mondja, ez nem igaz.

Fischer Iván. Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar / FB Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar / FB

Fischer hétfőn Londonból kitett Facebook-posztja szerint igaz, hogy járt a főpolgármester irodájában, de "semmi kritika nem hangzott el a Fesztiválzenekar működésével kapcsolatban, semmi utalás nem hangzott el támogatáscsökkentésről."

Fischer azt írja, ezután sem kaptak értesítést arról, hogy a BFZ kimarad a februári költségvetésből, és áprilisban sem szóltak nekik arról, hogy a közgyűlés a támogatásuk durva megvágását készíti elő.

Fischer cáfolta továbbá a főpolgármester ATV-ben tett további kijelentéseit is, így például szerinte nem igaz, hogy a BFZ a koncertjei 30 százalékának lemondásával fenyeget, mert ennél jóval több fellépésük van, és szerinte az sem igaz, hogy a zenekar ne adott volna ingyenes zenekari koncertet tavaly a fővárosban. A karmester végezetül arra kéri Tarlóst, hogy "hagyjon fel a hamis hírek és adatok terjesztésével", és adjon valódi magyarázatot a támogatáscsökkentés okaira.

Szombaton több szár ember vett részt a zenekar Vörösmarty téren megrendezett rendhagyó koncertjén.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt