Harrach Péter Megmondja

POLITIKA

A KDNP frakcióvezetőjével az index beszélgetett, az interjú az öt legerősebb mondat következik:

1. Harrach Péter a vasárnapi boltzárról.

„A feleségem szokott vásárolni. Nehéz lenne felidézni, mikor vásároltam utoljára akár hétköznap is.”

2. Harrach Péter válasza arra, hogy ebben a ciklusban melyik kormányzati döntésben vett részt a KDNP.

„Mindegyikben, nem szükséges egyet kiemelni.”

3. Harrach Péter szerint nem szatelitpárt a KDNP, hanem

„a szövetség kisebbik, világnézeti pártja, a Fidesz pedig egy néppárt. A kettő jól működik együtt.”

4. Harrach Péter konkrét példája egy olyan javaslatra, amivel nem értett egyet, de mégis megszavazta.

„Nem kívánok példát mondani.”

5. Harrach Péter a Magyar Nemzeti Bank Alapítványairól és azok botrányos költekezéséről.

„A Matolcsy Györgyöt ért támadások túllépnek a jó ízlés határain, nemcsak személyét, de az intézményt is besározzák. Az alapítványok egyértelműen közcélt szolgálnak.”

+1: Harrach Péter és Harrach Péter: