Ketten meghaltak Moszkvában, miután összecsaptak a temetkezési dolgozók

külföld
2016 május 14., 14:05
comments 32

200-400 moszkvai temetkezési dolgozó verekedett össze egy moszkvai temetőben, jelentik orosz hírügynökségek. Egyelőre két halálos áldozatról és több sérültről tudni. A rendőrség szóvivője szerint két rivális temetkezési vállalat alkalmazottai estek egymásnak.

link Forrás

Állítólag baseball ütők és vasrudak mellett lőfegyverek is előkerültek, de a két halott nem lövöldözés miatt halt meg, hanem azért, mert elütötték őket autóval. Két embert meglőttek, ők a sebesültek között vannak.

Legalább ötven embert letartóztattak a délnyugat-moszkvai Kovanszko temetőben, a rendőröknek, illetve a frissen létrejött orosz Nemzeti Gárda kommandósainak többször a levegőbe kellett lőniük. A verekedésben résztvevők a rendőség szerint főleg közép-ázsiai és kaukázusi dolgozók voltak; az orosz hatóságok szerint üzleti okokból különböztek össze. (BBC, RT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.