Kitiltják a turistákat az egyik legszebb thaiföldi szigetről

külföld
2016 május 17., 06:47

A thai hatóságok szerint a tömeges turizmus károsan érinti a Koh Tachai sziget természeti erőforrásait, ezért elzárják a turisták elől. A Phang Nga tartományban található sziget része a Similan Nemzeti Parknak. A thaiföldi tengeri szigetek május közepétől október közepéig egyébként is zárva tartanak, csakhogy a Tachai sziget ezután sem fog újranyitni.Fotó: AFP/dpa/Alexandra Schuler Tunya Netithammakul, a nemzeti parkokat felügyelő hatóság szerint most időt kell adni a szigetnek, hogy a természeti egyensúly helyre tudjon állni anélkül, hogy a turisták megzavarnák. Hozzátette, hogy ezt addig kell meglépni, amíg a környezeti károk még helyrehozhatók. Fotó: AFP/Sarot Meksophawannakul / Bangkok PostA helyi lapokban megjelent szakértői vélemények szerint a sziget nagyjából 70 embert képes eltartani, közben eddig csúcsidőben előfordult olyan is, hogy 1000-nél is több turista tunyult rajta. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.