Újabb 60 ezer hektár földet árvereznek el

mezőgazdaság
2016 május 20., 11:25
comments 27

Elindult a földárverések harmadik üteme, a „Földet a gazdáknak!” programban újabb 60 ezer hektárt hirdettek meg – mondta Fazekas Sándor a mezőtúri tejtermelő bivalytelep átadása után az MTI-nek.

A földművelésügyi miniszter azt mondta, a kormány célja, hogy a kis- és közepes családi gazdaságok jussanak földhöz és hogy 80-20 százalék legyen a családi gazdaságok és a nagybirtokok aránya. A kormány családi gazdaságokat támogató programja eredményeként Magyarországon az elmúlt 12 évben több mint 55 százalékkal csökkent a 1800 hektár feletti gazdaságok száma, és a területük is csökkent: míg 2010-ben 258, 2015-ben már csak 137 ilyen üzem volt. Az üzemek összes területe 773,3 ezer hektárról 440,8 ezer hektárra csökkent.

Fazekas Sándor szerint a földárverések első két körében 11 500 gazda jutott földhöz nyilvánosan, átlátható viszonyok mellett – írja az MTI.

Egyáltalán, semmi szín alatt nem ehhez a hírhez kapcsolódó cikkünk:

A minisztérium szerint Mészáros Lőrinc és a földárveréseket felügyelő államtitkár között „rövid, véletlenszerű találkozó” volt :DDDDD

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.