Újabb diáklány menekült meg a Boko Haram fogságából

külföld
2016 május 20., 04:48
comments 12

Előkerült Nigériában egy újabb lány, akit a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet két éve rabolt el 218 diáktársával Chibok város egy iskolájából - közölte csütörtök éjjel a nigériai hadsereg egy szóvivője.

A szóvivő semmilyen részlettel nem szolgált a lány megmeneküléséről, szavai szerint megmentették", de hogy a nigériai hadsereg cselekedett-e, és hogy miként, arra nem tért ki.

A héten ez már a második eset, hogy a Boko Haram chiboki lány foglyai közül megkerül valaki. Az elsőre kedd este találtak rá nigériai katonák Borno szövetségi államban, a Sambisa erdőben, ahol szabadon kószált.

Az erdő 100 kilométerre van Chiboktól, ahonnan 2014. április 14-én 276 diáklányt - elsősorban keresztényeket - rabolt el az iszlamista terrorszervezet. Több tucat lány az emberrablást követően néhány órán belül megszökött, de 219 eltűnt.

A terrorcsoport általában erőszakkal az iszlám vallásra való áttérésre, illetve kényszerházasságra kényszeríti foglyait, vagy rabszolgaságba taszítja őket. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, támadásai mindennaposak a térségben. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.