Újjáalakulhatnak az Ifjú Gárdák Oroszországban

Tbg
háború
2016 május 22., 08:25
comments 142

Egyelőre kísérleti jelleggel, Jaroszlavl városának iskoláiban teszik az iskolai oktatás részévé a hadi alapismereteket Oroszországban május 22-től, adta hírül orosz hírügynökségi források alapján a BBC.

A kiképzés elméleti és gyakorlati ismeretket egyaránt magában foglal, így a fegyverek kezelését is megtanulják a diákok. A program szeptemberből országosan is bevezetsére kerül, a védelmi minisztérium ugyanakkor hangsúlyozza, nem kötelező a diákoknak a részvétel.

Ezzel tulajdonképpen újraszervezik a Vörös Hadsereg ifjúsági szárnyát a Junarmiját, amely a Szovjetunió éveiben a fiatalokat szervezte be a hadseregbe.

A diákok képzése tíz éves korban elkezdődne, de egyenruhás csapatokba csak 14 és 18 éves koruk között szerveződnének. Az iskolai rajoknak külön egyenruhájuk, címerük és „főhadiszállásuk” is lesz.

A Gazetának nyilatkozó Valentina Melnikova szerint, aki katonák jogi képviseletét látja el, rendkívül káros, hogy a gyerekeket ilyen korán militarizálják. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.