Autóbalesetben életét vesztette a román fertőtlenítőbotrány főszereplője

külföld
2016 május 23., 08:32
comments 50

A helyszínen életét vesztette Dan Condrea, a Hexi Pharma tulajdonosa, amikor autójával nagy sebességgel fának csapódott Bufteában, Bukarest közelében. Cordea holtteste a beszámolók szerint a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, felesége is csak a ruházata alapján tudta azonosítani.

A kocsiban megtalálták a személyes iratait, de azért még DNS-minták alapján is azonosítani próbálják.

A hatóságok óvatossága indokolt:

Cordea az aktuálisan legnagyobb romániai botrány főszereplője.

Az ő cége gyártotta azokat a "fertőtlenítőszereket", amelyeket évek óta használnak a romániai kórházak műtőiben, és amelyekről a hatósági vizsgálatok most kimutatták, hogy

fertőtlenítőszert legfeljebb nyomokban tartalmazó vizes oldatok csupán.

Erre azután derült fény, hogy a tavalyi bukaresti diszkótűz feltűnően sok, kórházban ápolt áldozata hunyt el kórházi fertőzésben.

Condrea halála ezért egyből vad találgatásokat hozott: többen tudni vélik, hogy valójában öngyilkos lett, erre utal szerintük az, hogy a napokban lecserélte autóját egy kevésbé biztonságos, középkategóriás típusra. Mások szerint Cordeát "megöngyilkolták", vagyis a baleset nem is baleset volt, hanem valaki szándékosan megberhelt valamit a kocsival.

Cordeát hétfőn hallgatták volna ki a fertőtlenítőszerekről. (Via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.