Meg akarta újítani a baloldalt, aztán belefutott a létező MSZP-be

POLITIKA
2016 május 23., 06:24
comments 309

„Én éppen megújítom a baloldalt Zugló vezetőjeként. Bebizonyítom, hogy lehet másképp is vezetni egy önkormányzatot”

– beszélt zuglói terveiről 2014-es megválasztása után Karácsony Gergely. Az Indexnek adott interjújában akkor külön kiemelte azt is, hogy teljesen átláthatóvá fogják tenni a kerület működését.

A PM frontpolitikusáról akkor nem lehetett azt mondani, hogy túl sok önkormányzati tapasztalattal vagy helyi beágyazottsággal rendelkezett volna. A pártjából maga mellé egyedül Szabó Rebekát tudta beemelni alpolgármesternek. Nem sokkal később a baloldal megújításáról szóló tervek rövid röppálya után álltak a földbe, amikor Karácsonyék megtapasztalták, hogyan állnak ehhez a helyi szocialisták.

Én benyomon ezt jobbról

Másfél év alatt a baloldali mintaprojektnek szánt kerület gyakorlatilag eljutott odáig, hogy a helyi MSZP és a Fidesz minden korábbi ellentétet félretéve bármilyen döntést átvernek vagy megakasztanak, ha akarnak. A legutóbbi testületi ülésen, csütörtökön Karácsonynak már egy olyan jelképes jelentőségű javaslatot sem sikerült átvinnie a két nagy párton, hogy a kerület csaltakozzzon a Százszázalékosan Átlátható Önkormányzatok Klubjához.

A kerületi harc egyik leglátványosabb állomása volt, amikor idén április végén a két nagy párt összezárt, és a Liget Projektet élből elutasító polgármestert arra kötelezzék, hogy tárgyaljon a Városligetbe tervezett múzeumi negyedről Baán Lászlóékkal. Az első próbálkozás után Karácsony hiába vétózta meg a nagykoalíció döntését, egy héttel később újra összeállt a két párt, és a határozat gond nélkül átment. Ezzel gyakorlatilag a Zugló elfogadta a Városliget Zrt. játékszabályait, és beállt a projekt mögé. Nem sokkal korábban a szocialisták még Karácsonnyal együtt védték a Városligetet

A Liget Projekt ellentmondásai miatt ezt tényleg nem az a pozíció, amit egy zöld polgármester elképzelne magának.

Te meg átnyomod ezt balról

Az önkormányzati cégek körüli mozgásokból pedig jól látszik, hogy a MSZP és a Fidesz Karácsony feje felett szépen leosztották egymás között a kerületi pozíciókat. Miközben a Fidesznek sikerült elérnie, hogy Szatmári Kristóf fideszes országgyűlési képviselő anyját, Szatmáriné Jahn Angélát pályáztatás nélkül kinevezzék a Zuglói Társasház és Közterület-kezelő Kft. igazgatójának, fideszes segítséggel az MSZP-nek is sikerült lazítani az ellenőrzést a saját vadászterületén.

Azon az áprilisi képviselő-testületi ülésen, amikor a fideszes alpolgármester, Rozgonyi Zoltán először előállt azzal az ötlettel, hogy a kerületnek támogatnia kellene a Liget Projektet, a szocialista alpolgármester is benyújtotta a saját javaslatát a kerületi közbeszerzési szabályzat módosításáról.

Mivel a fideszes frakció támogathatónak tartotta az MSZP-s módosítót, a szocialistáknak sikerült elérniük, hogy 100 millió forintos kifizetésekig kivonhassák az általuk irányított Városgazdálkodási Zrt. közbeszerzéseit a polgármesteri hivatal ellenőrzése alól.

Zugló ezzel vissza is jutott ahhoz az állapothoz, amit a fideszes Papcsák Ferenctől megörökölt.

2012 után a hivatalban már nem volt olyan szakember, aki ellenőrizni tudta volna, hogy a cég egyáltalán elvégezte-e azokat a munkákat, amiket leszámlázott. Ez mostantól újra így működik. Ez sem az az állapot, amit Karácsony elképzelt magának, mikor a ciklus elején külön átláthatósági rendeletet fogadtatott el a képviselőkkel.

Nem lesz, aki ránézzen a kerületi cégek pénzeire

Eddig ugyanis hiába ültették be a szocialisták a saját embereiket a városgazdálkodás vezetésébe, Németh Ildikó, Karácsony jegyzője ellenőrzés alatt tudta tartani a cég költéseit. Ezért gyakran előfordult, hogy a városgazdálkodás vezetése és a jegyző között komoly elszámolási viták alakultak ki. Hogy ezek a konfliktusok mennyire szúrhatták a helyi MSZP szemét, jól mutatja, hogy Némethet minden ülésen közérdekű kérdések sorával bombázták a fideszesek és a szocialisták.

A kerület működését ismerők szerint végül nemrég Németh Ildikó többek között azért mondott le, mert ezekben a vitákban úgy érezte, hogy Karácsony Gergelytől nem kap elég támogatást, mintha a polgármester megpróbálna alkalmazkodni a kialakult erőviszonyokhoz.

Németh a lemondásról szóló bejelentés után a csütörtöki ülésen beszélt először a döntése hátteréről. Szomorúnak nevezte, hogy 35 évi köztisztviselőség után el kellett gondolkoznia azon, hogy ilyen körülmények között ez a jogviszony fenntartható-e még. Elmondta, hogy

végül azért döntött a lemondás mellett, mert úgy érezte, veszélybe került a tisztességhez szabott mércéje és a szakmai önbecsülése. Ezek a tényezők nem engedik meg, hogy Zuglóban folytassa a munkáját.

Ez már csak azért is különösen kínos Karácsonynak, mert nem valószínű, hogy miközben a két nagy párt ilyen szépen összezárt körülötte, sikerülne ismét behoznia egy olyan külsős szakembert, aki képes kordában tartani a Fidesz és az MSZP helyi embereit.

Karácsony mandátuma még 2019-ig szól, de a mostani helyzet alapján nehéz elképzelni, hogy bármilyen eredményt el tudna érni a kerületben addig, és az országos politikába sem lesz könnyű visszaküzdenie magát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.