Jövőre 7 milliárdot tapsolhat el Fekete György Akadémiája

Tbg
MŰVÉSZET
2016 május 24., 16:01
comments 110

Én azért szeretem az államilag eltartott művészeket, mert amellett, hogy független alkotók és szuverén művészek, nagyságukkal mégsem zavarnak sok vízt.

A Népszabadság számolt be a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémia évi közgyűléséről, már az első bekezdés is pazar:

„– Amit Fekete György elnök úr és Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr az elmúlt években tett, az elképesztő és csodálatos – jelentette ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi közgyűlésén Dubrovay László zeneszerző, aki levezető elnöki minőségében ezzel meg is adta a keddi rendezvény hangnemét, melyet örömteli, diadalittas C-dúrnak mondanánk.”

Pedig történni történnek a dolgok, az MMA megalakulása óta úgy növekedik mind létszámban, mind központi támogatottságában, mint Mészáros Lőrinc cégeinek tevékenységi köre: mint azt a lap írja, a 2014-ben kapott 4 milliárdos állami támogatás jövőre már 7,2 milliárd forintra emelkedik, a tagok járadéka pedig 150 ezerről 250 ezerre kúszott föl, miközben a Pesti Vigadóra elköltöttek egymilliárdot.

„A mintegy 250 rendes és 50 levelező tagból a közgyűlésen 194 művész művész jelent meg, s a napirendi pontokkal kapcsolatban egyikük sem tett fel kérdést, senki sem szólt hozzá semmihez.”

Fekete György ezután szuperlatívuszokban beszélt az elmúlt az évről, majd kitért a Liget-projektre is, amelynek csúcsbizottságának maga is tagja:

„Ne higgyenek az áskálódásoknak és a hazugságoknak, mert a Liget a legcsodálatosabb közparkja lesz Európának.”

Részletek a Népszabadságban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.