Az ISIS felemelkedését, működésük és embertelen módszereik hátterét nem lehet megérteni a terrorszervezet vezetőinek története nélkül, legalábbis ez a Washington Postos Joby Warrick Fekete Lobogók című könyvének alapvetése.

Warrick hosszú ideje a lap nemzetbiztonsági tudósítója, elképesztő kapcsolatrendszere van a Közel-Keleten. Iraki törzsi vezetőkkel, jordániai kémekkel és amerikai tábornokokkal beszélgetve rajzolta meg könyvében Abu Muszab al-Zarkavi portréját, aki az ISIS, illetve az iraki al-Kaida alapítója volt.

Azon, hogy al-Zarkavi vagy más konkrét vezető miatt létezik ma az ISIS, vagy az Iszlám Állam a térségben zajló háborúk és véres vallási konfliktusok elkerülhetetlen következményenként jött létre, bőven lehet vitatkozni.

Az viszont biztos, hogy a Pulitzer-díjas Fekete Lobogók Zarkavi történetén keresztül minden korábbinál részletesebben mutatja be, hogy az Egyesült Államokban hozott politikai döntések sorozatának milyen szerepe volt az embertelenségükről híres dzsihádisták felemelésében.

Joby Warrick a héten Budapesten járt, vele beszélgettünk a könyvéről, az ISIS felemelkedéséről, és az ezt lehetővé tévő "véletlenek" sorozatáról.

Drogdíler striciből fanatikus terrorista

Az elmúlt másfél évtizedben az amerikai háborús politikát két, egymással teljesen szemben álló elv, két teljesen különböző elnök határozta meg. George W. Bush a 2001. szeptember 11-i támadások után katonákat küldött előbb Afganisztánba majd Irakba, erővel avatkozott be a Közel-Keleten. Obama elnök ezzel éppen ellentétes doktrínát követ, például 2013-ban úgy döntött, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad beavatkoznia Szíriában.

Az ISIS szempontjából egyik periódus sem alakulhatott volna jobban.

Zarkavi Jordániában született 1966-ban egy szegény családba. A középiskolát nem fejezte be, eleinte kisstílű bűnöző, strici, verőember, drogkereskedő volt. Ezután került kapcsolatba az iszlám radikalizmussal, ami akkor még nagyon mást jelentett, mint ma.

1989-ben utazott Afganisztánba, hogy részt vegyen a szovjetek elleni dzsihádban, itt találkozott Osama bin Ladennel, az al-Kaida alapítójával.

Nem sokkal később visszatért Jordániába, és elkezdte saját terrorcsoportját szervezni. Emiatt 1992-ben elkapták. Az ország legpokolibb, al-Jafr nevű börtönébe került, amit gyakorlatilag a hozzá hasonló veszélyesnek tartott radikálisok miatt nyitottak újra.

Ebben a közegben vált kérlelhetetlen vezetővé és radikalizálódott igazán. Minden valószínűség szerint a sivatag közepén, a börtönében elfelejtve öregedett volna meg. 1999-ben viszont meghalt Husszein jordán király, és fia Abdullah úgy akarta biztosítani a békés trónra lépést, hogy a politikai foglyok egy részének amnesztiát hirdetett. Zarkavit szabadon engedték.

Azonnal visszatért saját csoportjának szervezéséhez, járt Pakisztánban, Afganisztánban és Iránban is. Ekkor még nem emelkedett ki különösen a többi fanatikus közül, és ez egészen addig így is maradt, amíg a Bush kormányzat ki nem emelte őt onnan.

Csináljunk magunknak egy szörnyeteget

A 2001-es terrortámadások után a Bush-kormányzat háborúzni akart. Miután Afganisztánból (átmenetileg) kiverték a tálibokat figyelmük Irak felé fordult. A szeptember 11-i támadásokért felelős al-Kaida központja és bin Laden Afganisztánban volt, így az ottani katonai beavatkozás adta magát, de Irakkal más volt a helyzet. Hogy az ottani háborút megalapozzák, két fontos (azóta hamisnak bizonyult) állítást kezdtek el sulykolni.

Egyrészt hogy Szaddam Husszein iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak, és ilyeneket akar szerezni, másrészt, hogy kapcsolatban van az al-Kaidával.

És itt került újra képbe a huszadrangú striciből lett huszadrangú fanatikus, Abu Musab al-Zarkavi.

Zarkavi egyrészt még Afganisztánból ismerte bin Ladent, másrészt 2003-ban Irak északi részén bujkált, és irányította amúgy nem túl jelentős dzsihádista szervezetét.

Warrick elmondta, hogy szerinte az amerikai hírszerzők egy része pontosan tudta, hogy Zarkavi egy tucatterrorista, és hogy a jelenléte az észak-iraki hegyekben nem jelenti, hogy bin Laden és Szaddam Husszein együttműködnének, de ez nem akadályozta meg a politikusokat, hogy a világ elé álljanak egy nekik kedvező történettel.

2003. február 6-án Colin Powell akkori amerikai külügyminiszter az ENSZ közgyűlése előtt név szerint említette Zarkavit, mint a bin Laden és Szaddam összekötőjét. Hogy az Irak elleni támadásnak politikailag megágyazzanak, Zarkavit bin Ladenhez mérhető nemzetközi szuperterroristaként mutatták be az egész világnak.

Az előző nap még teljesen jelentéktelen dzsihádista élete pillanatok alatt nagyot változott. Nem csak a nyugati világ egy része hitte el az amerikaiaknak, amit mondtak, az iszlám radikálisok is felkapták fejüket, és Zarkavihoz elkezdett ömleni a pénz, a fegyverek és a „világ egyik legfontosabb terroristája” oldalán harcolni vágyó önkéntesek hada.

A világ legszerencsésebb dzsihádistája

Egy muszlim radikálissal aligha történhet jobb dolog, mint hogy a sátáni Egyesült Államok főellenségnek kiáltja ki, de Zarkavi szerencsesorozata (és Irak tragédiája) itt nem ért véget. Az amerikai vezetés ugyanis Irak lerohanása után újabb, utólag tévesnek bizonyult döntéseket hozott.

Teljes egészében szélnek eresztették az iraki hadsereget, és kizárták a közéletből Szaddam Bath pártjának valamennyi tagját. Olyan emberektől vették el a megélhetésüket, húzták ki a lábuk alól a talajt, akik értettek az ország irányításához, és tudták, hogyan kell háborúzni.

Ez nem csak egyszerűen a káoszt erősíttette az országban, de olyan terepet biztosított Zarkavinak, ahol könnyen tudott toborozni. Az így felszívott emberek segítségével megerősítette szervezetét és egyre brutálisabb akciókat hajtott végre az országban. Nem csak amerikaiak ellen, hanem szándékosan robbantott síita mecseteknél, hogy kiélezze az ország vallási konfliktusait, és felpörgesse a polgárháborút.

Ezen a ponton, 2004-től már a Tanzim Qaidat al-Jihad fi  Bilad al-Rafidayn-nak, vagy „iraki al-Kaidának” hívta a szervezetét, amely az ISIS közvetlen elődje volt. A terroristáknak az is a kezére játszott, hogy az USA által támogatott siíta Nouri al-Maliki kormánya megpróbálta elnyomni a szunnitákat, ezzel egyre inkább radikalizálva őket. Ennek a folyamatnak a nagy részét viszont már Zarkavi nem élhette meg, 2006. júniusában ugyanis egy amerikai légicsapás végzett vele.

Az embertelen kegyetlenségéből egy állam születik

A szunnita radikálisok számára kedvező folyamatoknak Zarkavi halálával nem lett vége. Az Egyesült Államokkal szövetséges iraki kormány elnyomása egyre több embert kapcsolt be a harcba, később pedig az arab tavasz és a szír polgárháború miatt kialakult káosz teremtett kedvező helyzetet. Az Irakban toborzott katonák és Bath párti hivatalnokok megint meghálálták magukat, ők tették lehetővé, hogy az ISIS Szíriában és Irak egy részén működtesse államát.

Warrick arról beszélt, hogy ez az emberanyag az ISIS létezése szempontjából sokkal fontosabb, mint a külföldről, például az Öböl-menti szunnita országokból érkező támogatás.

Itt jön be a másik amerikai elnök, Obama 2013-as döntése, hogy nem avatkozik be Szíriában, így Zarkavi utódai ott többnyire háborítatlanul építhették ki a hátországukat. Warrick most a beszélgetésünk során azt mondta, hogy ez, mármint az amerikai beavatkozás valószínűleg nem lesz megúszható, az Egyesült Államok és Európa nem engedheti meg magának, hogy az Iszlám Állam akár Irakban akár Szíriában zavartalanul működjön.

Érdemes egy kicsit visszakanyarodni az elején felvetett dilemmához, hogy mennyit számítanak a konkrét vezetők, mint Zarkavi vagy most Abu Bakr al-Baghdadi, vagy az ISIS pályája mennyire alakul „történelmi szükségszerűségek” mentén.

Warrick egyértelműen kitart amellett, hogy vannak a kortárs dzsihádnak olyan sajátosságai, például az egyre bestiálisabb kegyetlenség, amik tényleg Zarkavihoz vezethetők vissza. Ő követte el az első videós lefejezéseket, ő öltöztette először narancsszínű ruhába áldozatait, hogy az amerikaiak guantánamói börtönének rabjaira utaljon. Nem csak szimplán civileket, más muszlimokat, például síitákat is szándékosan mészárolt halomra. A szervezeten belül egy idő után a Mészárosok sejkjének is hívták.

Ezek nem csak külsőségek, vagy egy pszichopata beteges vágyainak kiélése, bár nyilván van benne abból is. Ezek a dolgok közvetlen összefüggésben vannak például azzal, hogy mennyire lesz rettegett, és ezáltal ismert a szervezet, ami meg a létfontosságú toborzásra hat.

Warrick azt mondta, hogy Zarkavi és utódainak másik öröksége a nemzetközi dzsihádista mozgalmon belül az államiság igénye vagy joga. Az a törekvés, hogy egy óriási kalifátus jöjjön létre a Közel-Keleten, és hogy ez szerintük megilleti a muszlimokat, akik évszázadok óta elnyomás áldozatai, és minden áron vissza kell állítani a korai középkor iszlám birodalmát.

Ezek, mármint az egyre hiteltelenebb brutalitás és valami ősi államiság jussa a Fekete Lobogók szerzője szerint túl fogja élni az ISIS-t.

Nem, nem a titkos világkormány tette

A magyar és egyébként az amerikai nyilvánosságban is, egyre több komoly pozícióban lévő, vagy oda igyekvő ember vágná rá a fenti történetre, hogy

„Na, tessék. Hát itt az összeesküvés, amivel felemelték az ISIS-t, hogy aztán rászabadítsák a terroristákat Európára.”

Egyrészt Warrick könyve csak egy aspektusát elemzi az Iszlám Állam történetének, ami ugyan nagyon fontos, de abban más szálak, például iráni (síita)–szaúdi (szunnita) szembenállás is központi szerepet játszanak. Másrészt ebben a történetben az amerikaiak szerepét éppen a hanyagságuk, politikai rövidlátásuk tette ennyire tragikussá.

Ha például az iraki hadsereg feloszlatásának következményeit nem látták előre, ami aztán közvetve az iraki polgárháborúhoz és amerikai katonák ezreinek halálhoz járult hozzá, akkor aligha lehet komolyan feltételezni, hogy a kétezres évek elején valamilyen titkos mesterterv alapján kezdtek el beavatkozni Irakban, hogy aztán az ISIS felemelkedhessen.

(A címlapos és a cím feletti képen Joby Warrick, a Fekete Lobogók írója látható. Fotó: Botos Tamás.)