Ha a japán mérnökökön múlik, a 2020-as tokiói olimpián már repülő autókkal közlekedhetünk

TECH
2016 május 26., 05:39
comments 83

Fiatal japán mérnökök a fejükbe vették, hogy a 2020-as tokiói olimpiára elkészítik repülő autójukat, amivel szerintük megoldható lesz a Japánban gyakori földrengések miatti forgalmi dugók problémája.

A Skydrive-nak keresztelt autó mindössze 3 méter hosszú és 1,3 méter széles. Kinézetre leginkább egy quadrokopterdrónra emlékeztet - a kicsinyített prototípust egy ilyen drónból is építették. A terveik szerint 100 km/h-ás végsebessége lesz, ami városi közlekedésben bőven elég.

A Skydrive-ot húszfős mérnökcsapat tervezi, akik amúgy japán autógyárakban dolgoznak. "Új korszakot akarunk nyitni, amiben bárki szabadon repülhet. A világ legkisebb repülő autóját fejlesztjük, amelyik képes függőleges felszálásra, és bármikor bárhova elrepülhet" - írják weboldalukon.

A repülő autó szerintük megoldást jelenthet arra is, hogy a gyakori földrengések járhatatlanná teszik az utakat, nagy dugókat okozva. A túlzsúfolt nagyvárosokban pedig új területeket szabadíthat fel az építkezésre, mert ezentúl akár a vízre telepített mesterséges szigeteken is élhetnek majd - a repülő autóval onnan is könnyű lesz ingázni.

A mérnökcsapat vezetője, a csupán 31 éves Nakamura Cubasza 2014-ben, közösségi adakozásból kezdte fejleszteni a prototípust. (Via Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.