Népvándorlás? Milyen népvándorlás?

2016 május 26., csütörtök 1:48

Minden csak perspektíva kérdése. Ha csak azt nézzük, amit Görögország határain, vagy akár a lehető legközelebbi példát véve Röszkénél láttunk tavaly, valóban úgy tűnhet, mintha tömegek keltek volna útra a világban új otthont keresve.

Ha az ENSZ hivatalos statisztikáit nézzük, azok szerint 2015-re

244 millióra nőtt a bevándorlónépesség a világban.

Ha az UNHCR-re, az ENSZ menekültügyi főbiztosságára hallgatunk, akkor

jelenleg több ember kényszerül otthonától távol élni, mint a II. világháború óta valaha.

Ezek alapján joggal érezhetjük úgy, hogy

valami, vagy inkább valakik megmozdultak a világban.

Ez azonban a Spiegel május 17-én megjelent cikke alapján csak hamis látszat, torz statisztikák optikai csalódása. Félreértés ne essék, nem akarom alábecsülni az európai helyzet súlyosságát. Végül is tavaly, a hivatalos összesített statisztikák szerint

1,321 millian nyújtottak be menedékkérelmet

az EU országaiban, illetve Svájcban és Norvégiában, ami még akkor is megdöbbentően nagy szám, ha arányaiban eltörpül az EU 507,5 milliós népessége mellett, annak csupán

0,26 százaléka,

és összességében is csak annyi ember, mint ahányan Milánóban, Európa 20. legnagyobb városában élnek. Budapest 1,73 millió lakosával a 14. a rangsorban.

Ez a ~1,3 millió ember töredéke csupán annak a 36,5 milliónak, aki az elmúlt öt évben elhagyta otthonát. Guy Abel, a migrációkutatás legelismertebb központja, a bécsi Wittgenstein Center kutatója szerint ugyanis 2010-15 között valójában összesen ennyien vándoroltak el a világban,

8,6 millióval kevesebben, mint 2005-10 között,

arányaiban pedig kevesebben, mint az 1960-as évek óta bármikor. A 36,5 millió migráns a világ 7,1 milliárdos népességének durván a 0,5 százaléka. A 2005-10 között elvándorolt 45,1 millió a világ akkori népességének durván 0,7 százaléka volt. Abel adatai szerint ha valami változott, akkor nemhogy nőtt, de csökkent a népvándorlás az utóbbi öt évben. Összességében viszont inkább az állandóság a jellemző:

1960 és 2015 között minden öt évben nagyjából a világ népességének 0,6 százaléka vándorolt el otthonából.

Ugyanő mutatott rá az ENSZ 244 milliós bevándorló népességről szóló adatának csalókaságára. Az ENSZ statisztikáiban mindenkit bevándorlóként tart nyilván, aki másik országban él a Földön, mint ahol született. Az ENSZ 244 millió bevándorlójába beleszámít

  • kedvenc Török utcai kávézónk, a Barako fülöp-szigeteki tulajdonosa;
  • Nikolić Nemanja, a magyar válogatott csatára;
  • az az 52 ezer magyar, aki a 2011-es népszámlálás adatai szerint Nagy-Britanniában él;
  • vagy éppen a Kolozsváron született Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára is.

Vagyis tényleg mindenki, aki valaha elhagyta szülőhazáját, hogy máshol telepedjen le, függetlenül attól, hogy ez hány éve történt, és attól is, hogy azóta már állampolgárságot kapott és beilleszkedett-e új hazájába. És bár az ENSZ a 244 milliós adatot a 2000-es adattal összevetve 71 milliós, 41 százalékos növekedésről beszélt, Abel adatai szerint valójában a teljes bevándorlónépesség a Föld népességéhez viszonyított aránya is stabilan 3 százalék körül alakult az elmúlt hatvan évben.

Arról nem is beszélve, hogy az ilyen ömlesztett-összesített statisztikákból a vándorlás irányára se lehet következtetni. A Wittgenstein Központban épp ezért dolgoztak ki módszereket a vándorlás irányának vizsgálatára is, amiből kiderül, hogy

sokkal többen vándorolnak az európai országok között, mint ahányan Afrikából vándorolnak Európába.

Általában is, a statisztikáik szerint a vándorlás legjellemzőbb formája a kontinensen belüli vándorlás. Afrikából leginkább más afrikai országokba, a Közel-Keletről más közel-keleti országokba vándorolnak, és így tovább. Jól példázza ezt, hogy Szíriából a legtöbben nem Európába, hanem három szomszédos országba, Libanonba, Jordániába és Törökországba menekültek - bár az utóbbiak nem elhanyagolható hányada nyilván Európába vándorolna tovább. A kontinensek közti mozgás leginkább Amerikára jellemző, Dél-Amerikából Észak-Amerikába irányul. De még itt is csökkent a vándorlók száma az elmúlt öt évben, Délkelet-Ázsia pedig kiindulópontból egyre inkább célterületté vált.

Vagyis

  • a népszerű érzülettel szemben igazából nem kezdődött népvándorlás;
  • sőt, az országukat elhagyók aránya még csökkent is az elmúlt öt évben;
  • Európában is csökkent a bevándorlók száma;
  • amúgy pedig az európai bevándorlás jellemzően az európai országok közti vándorlást jelenti.

Végül vegyük az UNHCR 60 milliós adatát, ami, ahogy azt vészjóslóan megfogalmazták, a II. világháború óta nem látott szám. Ezzel is több probléma van. Annak a hatvan millió embernek, akikről az UNHCR beszél, a szó hagyományos értelmében véve csak a kisebbsége menekült: 35 millióan nem hagyták el szülőhazájukat.

Másrészt a II. világháború után

Európán belül volt hatvanmillió, otthona elhagyására kényszerült ember,

nem pedig az egész világban. És ez a hatvanmillió akkor a Föld kétmilliárdos népességéhez viszonyult, nem a mostani 7,1 milliárdoshoz. Akkor 3 százalék volt az arányuk, most egy százaléknyi sincs.

Hogy miért érezzük mégis úgy, hogy elindult a népvándorlás, és menekülthordák tartanak mindenhonnan mindenhova? A Spiegel szerint azért, mert

minden szereplőnek ez az érdeke.

Az alulfinanszírozott ENSZ a hangzatos számoktól a támogatások növelését reméli. A befogadáspártiak a nagy számok ismételgetésével szimpátiát, az idegenellenesek félelmet akarnak kelteni. Pedig a lap szerint valójában nem kezelhetetlen, pláne nem megoldhatatlan a helyzet. Ahogy az elején írtam, még a tavalyi nagy roham is csupán negyed százalékkal növelte Európa népességét - Magyarországra vetítve ez 25 ezernél is kevesebb, egy magyar kisvárosnyi embert jelent csupán. (Címlapképünk tavaly szeptember 7-én, Röszkénél készült az M5-ös autópályán, amin akkor menekültek százai indultak meg gyalog Budapest felé.)