A rendőrség legalább 30 ember után indított hajtóvadászatot, miután kiderült hogy egy riói tinédzserlányt csoportosan megerőszakoltak.
A barátja házába átmenő 16 éves lányt a feltételezések szerint valamilyen kábítószerrel kiütötték szombaton. Mikor magához tért, egy ismeretlen helyen volt, ahol egy rakás férfi vette körül. Letartóztatási parancsot adtak ki a barátja ellen is.
Az országban felháborodva fogadták a történteket, óriási online tiltakozás is indult. A neten számos, egymásnak is ellentmondó verzió kezdett el terjedni a bűncselekményről.
A rendőrségtől annyit lehetett megtudni, hogy a lány vallomása szerint vasárnap reggel tért magához, meztelenül és sérülésekkel teli, ekkor tudott hazamenni. Napokkal később vette észre, hogy támadói fényképeket és egy 40 másodperces videót is megosztottak az erőszakról.
Alatta különféle nőgyűlölő kommentek sorakoztak. A Twitter-fiókot azóta felfüggesztették. A helyi sajtónak a lány nagyanyja mondta el, hogy a család zokogva nézte meg a videót.
Brazíliában szakértők szerint számos nemi erőszakot nem is jelentenek a hatóságoknak, de még így is, 2014-ben több mint 47 ezer eset került a rendőrség elé. Becslések szerint ez az összes erőszak 35 százaléka lehetett, a többi ügyben sosem indul vizsgálat.
Civil szervezetek szerint a brazil társadalomban még mindig nagyon erősen jelen van az áldozathibáztatás, azaz az a hozzáállás, hogy akit megerőszakoltak, az biztos tehetett róla. Például öltözködésével vagy viselkedésivel. (BBC)