Lőszert talált a postájában - halálosan fenyegetik a német igazságügyminisztert

külföld
2016 június 05., 13:27
comments 177
Heiko Maas. Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP
photo_camera Heiko Maas. Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP

A szociálemokrata Heiko Maas a Bild am Sonntagnak adott interjújában beszélt arról, hogy sorozatosan fenyegetéseket kap azután, hogy Németország szégyenének nevezte a szélsőjobboldali - a nyugat iszlamizálódása elleni küzdelmet zászlójára tűző - Pegidát.

Maas azt nyilatkozta, húsz év politikában eltöltött év alatt soha nem találkozott annyi durvasággal, mint manapság. Egyes fenyegetések megnevezik az ellene tervezett merénylet pontos időpontját és helyszínét is, és egy 9 mm-es lőszert is küldtek neki postán.

A miniszter szerint egyértelmű, hogy a támadások a Pegida illetve az Alternative für Deutschland (AfD) párt köreiből származnak, és a minisztert ugyan testőrök védik, helyi politikusaik is elszenvednek hasonló megnyilvánulásokat, és ők nehezebben tudják megvéeni magukat, mint a kormánytagok.

A lap azt írja, érkezik ilyen üzenetekből Cem Özdemir, a Zöldek társelnökének is, aki szintén arról számolt be, hogy soha annyi fenyegetést nem kapott, mint az elmúlt időszakban. Özdemir Recep Tayyip Erdogan nagy kritikusaként korábban is célpontja volt a török radikálisok fenyegető megnyilvánulásainak. (DPA)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.