Ha kerülnéd a túl nagy fesztiválokat, erre érdemes körbenézned

Nagyjából a kétezertízes évek elejére robbant be végleg annyira ez a fesztiváldolog Magyarországon, hogy onnantól minden, legalább három zenekart megmozgató eseményt, kolbásztöltőversenyt és szabadtéri sportrendezvényt kötelezően fesztiválnak kezdtek el nevezni.

Úgyhogy hazánk a fesztiválok hazája lett, nyaranta minden megyeszékhelyre jut legalább kéthetente egy fesztivál. Ekkora fesztiválzajban nagyon nehéz elnavigálni, ezért gondoltuk, segítünk egy kicsit és összeszedünk pár olyan rendezvényt, ami tényleg érdekes vagy ésvagy egyedi programot tud kínálni a nyáron.

A legnagyobb szereplőket, azaz a Sziget - Volt -Sound - Ozora - jellegű dolgokat most nem említjük, egyrészt mert ezeket úgyis mindenki ismeri, másrészt ezekről úgyis lesz majd még szó később. Most inkább a közepes fesztiválokra koncentráltunk, melyek mellett könnyebb véletlenül elszaladni, utána meg sajnálkozni, hogy mit hagytunk ki.

És akkor a találataink:

Kolorádó Fesztivál

Mikor? Június 16.–június 19.

Mi ez? Ha a legkevésbé szeretnél messze kerülni Pesttől és már Bánk is túlságosan vidék, ez a te fesztiválod. A facebookos aktivitások alapján az év slágerfesztiválja lehet, ahogy a Toldi/LÄRM/Gólya kitelepül a budai cserkészparkba.

Mi lesz? Pont amire ezek után számítanál: techno csűrből, rengeteg ismerős a belvárosból, szabadtéri mókák meg zenekarok Ricsárdgír - Camp Koala vonalon és némi eséllyel teltházgyanú, ezért érdemes lehet jegyekről előre gondoskodni.

Program meg ilyenek Facebookon.

Fishing on Orfű

Mikor? Június 22.–június 26.

Mi ez? Pécs mellett Lovasi András házifesztiválja, egyben kb. az egyetlen lehetőség, hogy valaki idén lássa a hivatalosan már nem létező Kispált koncerten.

Mi lesz? Egy rakás hasonló gitárpop zenekar, az összes kötelező hazai fesztivál headliner, szép helyszín, örök kilencvenes évek.

Sok további információ a honlapon.

Tű Fokán Művészeti Fesztivál

Mikor? Június 29.–július 3.

Mi ez? Közösségi finanszírozással összedobott fesztivál egy 150 fős Nógrád megyei településen, Cserhátszentivánban, idén már negyedik alkalommal. Térben és koncepcióban is ez van legmesszebb a szigetes fesztiválélménytől, akik a totális ellenpólust keresik, itt találhatják meg a számításaikat.

Mi lesz? Teljes chill, kirándulások, olcsó borok, vélhetően nem nagy tömeg és olyan zenekarok, mint a Kampec Dolores, (halál;Orgazmus) vagy a Best Bad Trip.

Program meg minden más a honlapjukon.

Samsara Europe

Mikor? Július 6.–július 11.

Mi ez? Olyan, mint egy goafesztivál, csak goa nélkül: pszichedelikus jógafesztivál Siófok fölött egy völgyben. Tavaly volt az első alkalom ebből, itt van róla a galériánk.

Samsara 2015-ben (Fotó: Botos Tamás/444)

Mi lesz? Még teljesebb chill, sok külföldi vendég, gyönyörű helyszín, rengeteg jógázó ember és teljes nyugalom, mellé pedig az ambient meg chilltrance klasszisai. A 110 bpm feletti zenéket a bejáratnál elkobozzák.

Program meg egyéb részletek Facebookon.

Alkotótábor

Mikor? Július 8.–július 10.

Mi ez? Az éves elektronikus zenei szakmai /emberi csúcstalálkozó a Balaton partján, most már tizenharmadszor.

Mi lesz? A teljes hazai színtér techno-house-bármi vonalon, csomó live és három erős külföldi vendég. Ha érdekel, hogy mi megy itthon elektronikában, ez egy remek hely körbenézni.

Infók meg minden a Facebookon.

Bánkitó Fesztivál

Mikor? Július 14.–július 17.

Mi ez? Az elmúlt évek legnagyobb alulról építkező fesztiválsikere, szinte már ki is lóg erről a listáról. A tó meg a kis hegyek tökéletes helyszínt biztosítanak, a kis faluba ilyenkor leköltöző budapesti belváros miatt pedig minden stégen ismerősökbe lehet belefutni.

Mi lesz? A sok éve létező fesztiválok komoly terhe az elkényelmesedés, de itt pont fordítva történik, évről évre tudnak csavarni egyet a zenei vonalon. Itt lesz az egyik legerősebb elektronikus zenei felhozatal a nyáron, mellé pedig az összes elmúlt években felbukkant, izgalmasabb zenekar fel fog tűnni. Ami rosszabb hír, hogy a fesztivál kezdi kicsit kinőni Bánkot, hétvégén simán teltház is lehet.

Minden más részlet a Facebookon.

Bass Camp Orfű

Mikor? Július 22.–július 24.

Mi ez? Tematikus basszusbuli Pécs mellett.

Mi lesz? DnB-től dubstepen és trapon át a jungleig lesz minden, ráadásul erős nemzetközi mezőnnyel. Basszusrajongóknak ajánljuk, szimpla ismerkedéshez lehet ez kicsit mélyvíz, viszont király a helyszín.

További részletek mind a Facebookon.

Elevenkert Taliándörögd

Mikor? Július 22.–július 31.

Mi ez? A kapolcsi Művészetek Völgye hírneve miatt bőven lelóg erről a listáról, de egyik leágazását érdemes azért megemlíteni: Taliándörögdre évek óta odaköltözik ilyenkor egy hétre a teljes szentendrei alternatív színtér és egy rakás barátjuk.

Mi lesz? Egy csomó olyan zenekar, amiről nem is hallottál korábban, olyan klasszikusok, mint a Balaton, sok-sok gitár, matematika előadások és nagyon kedves emberek. Az egyik legkevesebb mozgást és legtöbb borokkal padokon ülést ígérő fesztivál ez a nyáron.

Sok egyéb részlet meg program a Facebookon.

Ördögkatlan

Mikor? Augusztus 2.–augusztus 6.

Mi ez? Szintén a nevesebb szereplők egyike, idén kilencedszer rendezik meg a főleg színházi és irodalom alapokra felhúzott fesztivált Nagyharsányon és környékén.

Mi lesz? Ellepik a falvakat a színtársulatok, csomó ritkaság, díszvendégek, ilyesmik, mellé pedig estékként biztonsági játékként Quimby, PASO, hasonló koncertek.

Információk a honlapjukon.

Alkotótábor Live

Mikor? Augusztus 19.–augusztus 20.

Mi ez? Az Alkotótábor zenekarokra kitalált kistestvére, idén először, de ugyanúgy Szántódon.

Mi lesz? Nyár végéhez közeledve még egyszer rá lehet csodálkozni az elmúlt pár év kicsit elborulós zenekaraira, iamyank - Volkova Sisters vonalon mozog majd a buli.

Minden további részlet Facebookon.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;