Pintér Attila: Én hoztam össze a csapat gerincét

futball
2016 június 12., 12:32
comments 87

Szombat délután a Trend FM Sportexpressz című műsorának vendége volt Pintér Attila, a Mezőkövesd 50 éves vezetőedzője, aki feljuttatta a csapatot az NB I-be, aki beszélt arról, miért sírta el magát a győzelem után, illetve megint felemlegette, hogy nem érdemelte meg azt a bánásmódot, amit az utóbbi időkben kapott a magyar futballközegtől. A rangado.hu idézte a legfontosabb részeket:

„Nagyon nehéz erről bármit is mondani. Nagyon sokat kaptam a szüleimtől, édesapám sokat edzett velem, mindig is azt akarta, hogy jó futballista legyek. A szüleim megtanítottak, hogy szemtől szembe mindenkinek csak az igazat mondjam. Akik ismernek, tudják, hogy érzékeny lelkű vagyok, ez váltotta ki belőlem a sírást is. Soha nem akartam a magyar focinak rosszat.”

link Forrás

„Magyarország az irigy emberek országa, a sikeres embereket megpróbálják eltaposni. Nem szabadna valakit úgy gyűlölni, hogy nem is ismerik igazán. Belőlem csak azt látják, hogy minden mérkőzésen azért küzdök, hogy sikeres legyen a csapatom, és győzzön. Sajnos azonban fizetett emberek voltak Győrben is, akiknek az volt a dolguk, hogy durva dolgokat kiabáljanak be nekem. Ezek sem voltak véletlenek. Viszont akiket utálnak, ugyanannyira szeretik is, ez így van rendjén. Nem tettem semmi olyat, ami miatt ezt érdemelném.”

„Soha nem fogom megtagadni a Fradit, amíg élek, fradista leszek, ha ezért elítélnek, akkor állok elébe.”

„Én kezdtem el ezzel a válogatottal a munkát, én hoztam össze a csapat gerincét. Dárdai Pál és Bernd Storck munkáját mindenben megpróbálták segíteni, én ezt nem mondhatom el. Az edzőtábor ellen volt mindenki, azt mondták, ilyet Magyarországon nem lehet csinálni. Különböző felméréseket akartam, amiért nagyon nagy támadásokat kaptam, nem egyenlő mércével mérték a szövetségi kapitányokat. Bármit is mondanak, nekem is van részem abban, hogy a csapat kijutott az Európa-bajnokságra. Természetesen szurkolok nagyon a válogatottnak, nagyon kemény a csoport, de bármi megtörténhet.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.