nb I

„Úgy éreztem magam, mint az Európai Unióban, hogy nem mi döntünk a saját sorsunkról”

A magyar futball-játékvezetők semmivel sem különbek Brüsszelnél, tudta meg a széles közvélemény Bognár György Paks-edzőtől.

Gazda Albert
sport

Pintér Attila újra munkát kaphat az NB I-ben, „adott esetben” januártól átveheti a Kisvárda irányítását

„Még picit azért meg kell ismernünk egymást, csiszolódnunk kell, mivel két erős személyiségről van szó” – mondta Révész Attila, a futballklub első embere.

Gazda Albert
foci

Visszaszólt az MLSZ Kubatov Gábornak

„Kubatov Gábornak ezt a vitát ma nem a szövetséggel, hanem a magyar kormánnyal kellene lefolytatnia.”

Szily László
sport

Tehetségesnek tartott fiatalok és karrierjükben megrekedt légiósok hazaáramlását hozza az új MLSZ-szabály

A magyar foci két nagy reménysége is hazajött már, mert fiatalokat kell játszatni az NB I-ben. Karriertemető vagy katapult lesz az új szabályozás?

Haszán Zoltán, Szily László
sport

Minden harcos polgári körös, de nem minden polgári körös harcos

Mocskos fideszezés, Majka, HK vs DPK, abádszalóki köpködő, kirúgott Mészáros-ember, 137 értelmiségi petíciója – komoly dolgok a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk, a Fidesszencia új részében.

Benics Márk
POLITIKA

Akik az őket megteremtő Orbánnak is beszólnak, ha nem jön az ingyen kapott közpénz – elmagyarázzuk a NER leghangosabb focibotrányát

Orbán és a magyar focipiramis egy fokkal racionálisabb és számokérhetőbb közpénzes működésre próbálna áttérni, erre azonnal sivalkodni kezdtek az örökös eltartottak. De mi a probléma, és igazuk van-e a most panaszkodóknak?

Szily László
sport

Az MLSZ a fél NB I. ellen eljárást indított rendzavarások és rasszista rigmusok miatt

A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.

Herczeg Márk
futball

MLSZ: Zéró tolerancia a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások, így a „cigányozás” esetében is

A szövetség szigorítja a fegyelmi szabályzatot, komolyabb büntetést kaphatnak azok a klubok, amelyek szurkolói diszkriminatív szabálysértést követnek el.

Benics Márk
foci

Berlinből Felcsútra igazolt ifj. Dárdai Pál

Négy évre írt alá.

Botos Tamás
sport

Ingázó kétharmadok

Róma melegben, női ingázó munkások a szocializmusban, Orbán stadionja Horvátországban, miniszterelnöki képességek Varga Juditban, a hétvége legfontosabb cikkei a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Argentin többségi tulajdonba került a ZTE futballcsapata

Állítólag egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró tulajdonosi csoport áll az új ügyvezető mögött.

Bódog Bálint
belföld

OTP Bank Liga helyett jön a fizz liga

Mostantól ráadásul a csapatok maguk választhatják majd ki, hogy milyen színű ligalogót szeretnének használni a mezeiken.

Jelinek Anna
sport

Vége van, Vidi

A Fehérvár futballcsapata 26 év után kiesett az NB II.-be. A Videoton a 2010-es években még a Ferencvárossal harcolt a NER kirakatcsapata címéért. Egy közeli falu, Felcsút nemcsak futballban, hanem díszpáholyban is megelőzte a fehérváriakat.

Tóth-Szenesi Attila
sport

4,3 millió forint a focisták átlagfizetése Magyarországon

A hazai focistafizetéseket már sikerült felzárkóztatni a régióhoz, több ország átlagos focistabérénél is többet kereshetnek a nálunk játszó sportolók.

Székely Sarolta
foci

Felcsúton a bajnoki cím kapujában csőstül jön a baj

Megúsztak egy 11-est, mert elvették az ellenféltől. És ez teljesen összezavarta a felcsútiakat.

Haszán Zoltán
futball