A kínai médiahatóság súlyosan büntetné a tévében a kormány politikáját gúnyoló véleményeket

Média
2016 június 20., 09:48
comments 77

Súlyos büntetést ígér a kínai médiahatóság azoknak a televíziós csatornáknak, amik a műsoraiban nevetség tárgyává teszik az állami, kormányzati politikákat – erről a nyomtatott és elektronikus sajtót, valamint a televíziókat és a kiadóhivatalokat felügyelő intézmény igazgatóhelyettese írt a központi pártlapban.

A hatóság fokozni fogja az ellenőrzéseit, a programok átvilágítását, és adott esetben számon fogja kérni a felelősökön, ha engedik, hogy egyes, a közösségi médiában feltűnő témákat eltúlozva, konfliktusokat generálva igyekeznek a nézőszámot gyarapítani. Tien Csin a Zsenmin Zsipao című központi pártlapban úgy vélte, a meghatározónak számító kínai médiumoknak, és azok médiamunkásainak szoros figyelemmel kell kísérniük a kommunista párt iránymutatásait, és feltétlen lojalitást kell tanúsítaniuk a párt és az emberek iránt.

A sajtóorgánumoknak fel kell számolniuk a fegyelemsértéseket, a szabályok figyelmen kívül hagyását, és nem nyújthatnak teret helytelen elképzeléseknek, véleményeknek sem – írta Tien. A médiahatóság vasárnap közzétett újabb utasítása megállapította azt is, hogy a kínai televíziós csatornák túlságosan is függésbe kerültek a külföldi mintáktól, és például a sok valóságshow mellett kevés a saját eredeti ötlet. Ezért a műholdas csatornák a jövőben főidőben csak két külföldi szerzői jogokkal rendelkező műsort sugározhatnak, hogy ösztönözzék a hazai gyártókat. Azt is hozzátették, hogy csakis a kínai programokkal népszerűsíthetők „a szocialista alapértékek, a hazafias gondolatok és a kínai hagyományok”.

Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár hónapokkal ezelőtt a legfőbb állami médiumokat felkeresve szintén a párt iráni lojalitást hangsúlyozta és kérte számon. Azt is megállapította, hogy a közvélemény befolyásolásához megújuló koncepciókra, hatékony eszközökre, az új média adta lehetőségek kihasználására van szükség. Néhány hete a kínai központi vezetés ellenőrei olyan jelentést adtak ki, ami szerint a médiairányítás nem végzi hatékonyan a munkáját, a közvélemény körében nem sikerült megfelelő módon elfogadtatni a párt irányvonalát egyes kérdésekben. A kínai médiahatóság rendszeresen igyekszik körlevelekkel, szabályozókkal befolyásolni a kínai média szereplőit, de egyes jelentésekből arra lehet következtetni, hogy egyrészt nem győzik azok ellenőrzését, másrészt sokan a következményektől nem tartva vagy kijátsszák a hatóságokat, vagy a büntetést is kockáztatva szerkesztik műsoraikat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.