Azt kéne tanítani az akadémiákon, ahogy Hummels reagál a helyzetekre

futball
2016 június 20., 10:04
comments 48


Véletlenül sem akarom elvenni a szakértők kenyerét, pláne, hogy igazából a 2014-es világbajnoki döntő után egészen idén áprilisig kizárólag MTK-meccseket láttam. Annál több amerikai focit, azon belül is egyetemi focit néztem, ami nagy hatással volt arra is, hogy hogyan nézem a focimeccseket.

Az amerikai egyetemi futball egy nagy kísérleti labor, nagyon találékony edzők igazítják hozzá stratégiáikat, taktikájukat a gimnáziumból épp kikerült, általában elképesztő fizikai, de már sokkal egyenletlenebb szellemi adottságokkal megáldott atlétáikhoz. Ennek részeként igyekeznek egyszerűsíteni a játékot, így születnek olyan, most már az NFL-be is átszivárgó taktikák, mint a read-option és az RPO (run-pass option). Mindkettő lényege a kulcsok olvasásában áll - innen a név, a read.

Vagyis az edzők azzal egyszerűsítik a játékosaik dolgát, hogy megmondják nekik, mi az a kulcs, amit olvasni kell:

Beindul-e a lyukba a középső linebacker? Vagy visszalép, és a cornerbackek is eszeveszett tempóban kezdenek hátrasprintelni? Ha az első, passzolj, ha a második, fuss.

A lényeg, hogy 11 ember és az egész pálya helyett elsőre elég csak egy ember mozgását olvasni.

Na, ezért szeretném megmutatni, hogy mit csinált Mats Hummels a lengyelek elleni meccs második félidejében, amikor egy lengyel centerezést amúgy sikerült megfognia, de kicsit szerencsétlenül pattant el tőle a labda:

link Forrás

Hummels már estében csak azt nézi, hogy mit csinál a kapusa. És amint látja, hogy elindul a labdára, már indul is középre. Logikus: a kapus már zárta a szöget, így veszély már csak beadásból lehet. Hummels nem is gondolkodik tovább, nem érdekli, hogy amúgy merre vannak a lengyel csatárok, csak az, hogy neki középen a helye, hogy megakadályozza a beadást.

Szép.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.