Még nem jutottunk biztosan tovább, viszont könnyen megkaphatjuk az angolokat

futball
2016 június 20., 19:12
comments 163

Anglia nem tudta megverni Szlovákiát, Wales viszont nagyon simán lenyomta a csoportkör végére atomjaira hullott orosz csapatot, és ezzel a wales-iek nyerték meg a B csoportot, megelőzve az ősi rivális angolokat.Robert Mák ünnepli az angolok elleni döntetlent, a háttérben Eric Dier csalódottan vonul az öltözőbe. Fotó: Joe KLAMAR / AFP

Ez azt jelenti, hogy Magyarország még nem 100 százalékos továbbjutó, de földcsuszamlás kéne ahhoz így is, hogy ne legyünk ott a legjobb 16 csapat között. Viszont most úgy áll, hogy könnyen összekerülhetünk az angolokkal a nyolcaddöntőben. A B csoport második helyezettje játszik ugyanis a magyar-csoport második helyezettjével a legjobb 16 között.

Ha kikapunk a portugáloktól szerdán, akkor vagy a németek, vagy a spanyolok ellen, de legsanszosabb, hogy az angolokkal játszunk a 16 között. Ha nem kapunk ki, akkor csoportelsők vagyunk és minden valószínűség szerint a belga válogatott vár ránk.

Az angol kezdőt szemlélve meglepetés volt, hogy miközben nagyon kellett volna a csoportelsőséghez a győzelem az angoloknak, ráadásul a szlovákoknak élet-halál meccs volt ez, Roy Hodgson edző teljesen átvariálta a csapatot és kísérletezni kezdett.

Az eddigi angol mérkőzésekhez hasonlóan Dier irányított a középpálya mélyéről, de mellette Alli és Rooney helyett Henderson és Wilshere kezdett, elől pedig Sturridge és Lallana támogatta az egyedüliként ékbe feltolt Vardyt. Még a szélsővédőket is kicserélte Roy Hodgson edző: ezúttal Clyne és Bertrand kapott lehetőséget.

Az első 20 percben kiegyenlített volt a küzdelem, még el-eljutottak a szlovákok kapuig, utána viszont percről percre egyre jobban bedőlt a pálya, és a félidő második felében már szinte csak a szlovák térfélen pattogott a labda. Egy órán keresztül jól játszottak az angolok, Vardynak és Lallanának is volt nagy helyzete még félidő előtt, az újonnan bepakolt szélsővédők jól száguldoztak fel-alá, és Henderson és Sturridge is jól tették a labdát, de a gól valahogy csak nem jött össze. Fizikálisan bedarálták a britek a szlovákokat, de áttörni nem sikerült

A második félidőben beállt Alli, Rooney és Kane is, de nem lettek élesebbek az angolok, sőt. A 61. percben alakult ki a legnagyobb helyzet, akkor Alli közeli lövését a végig heroikusan söprögető Skrtel szedte ki a kapu torkából. A végére az angolok is kicsit belefásultak, és az utolsó 10 percben már nem tudtak közel jutni a kapuhoz; hiába lőttek 11 szögletet 0 ellenében, a végére beletörődtek a 0-0-ba és a második helyes továbbjutásba.

Pedig a 20. perctől nyilvánvaló volt, hogy az angoloknak győzelem kell a csoportelsőséghez. Ekkor Ramsey és Taylor góljával már 2-0-ra ment Wales az oroszok ellen, a vége pedig sima 3-0 lett Bale 67. percben lőtt góljával. De Hodgsonék ennek ellenére sem tudtak igazán élesek lenni a meccs utolsó perceiben, most nem sikerült begyötörni a gólt az utolsó pillanatokban, mint Wales ellen, így az angolok végül magyar-csoport második helyezettjével játszanak majd a nyolcaddöntőben.

Ezzel az oroszok kiestek, Wales csoportelső, Anglia második, Szlovákia pedig a kiizzadt 0-0-al megőrizte annak az esélyét, hogy a legjobb négy 3. helyezett között valahogy továbbvergődjön a 16 közé.

A csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Franciaország 3 3 7
2 Svájc 3 1 5
3 Albánia 3 -2 3
4 Románia 3 -2 1

B csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Wales 3 3 6
2 Anglia 3 1 5
3 Szlovákia 3 0 4
4 Oroszország 3 -4 1

C csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Németország 2 2 4
2 Lengyelország 2 1 4
3 Észak-Írország 2 1 3
4 Ukrajna 2 -4 0

D csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Spanyolország 2 4 6
2 Horvátország 2 1 4
3 Cseh Köztársaság 2 -1 1
4 Törökország 2 -4 0

E csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Olaszország 2 3 6
2 Belgium 2 1 3
3 Svédország 2 -1 1
4 Írország 2 -3 1

F csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Magyarország 2 2 4
2 Izland 2 0 2
3 Portugália 2 0 2
4 Ausztria 2 -2 1


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.