Észak-Korea szerint akár már amerikai célpontokat is ki tudnának lőni

külföld
2016 június 23., 06:37
comments 50

Észak-Korea legutóbbi sikeres rakétakísérletei után Kim Dzsongun azt mondta, most már biztosan el tudnák érni az amerikai érdekeltségeket is. A kommunista diktatúra szerdán tesztelte a Hwasong-10-es rakétáit, és bár az amerikaiak és az dél-koreaiak szerint az első próbálkozásuk most is sikertelen volt, második alkalommal már sikerült 400 kilométerre ellőniük, valamint elérték vele az 1000 kilométeres magasságot is.

photo_camera Fotó: AFP/Jung Yeon-Je
Észak-Korea sikeres rakétakísérlete miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa is válságülést tartott, ahol elítélték az agresszív lépést. A szervezet főtitkárának szóvivője szerint Phenjan ezzel nyilvánvalóan megsértette a nemzetközi kötelezettségeit.

A más néven Musudanként ismert rakétákat korábban még sosem tesztelték teljes távolságra, de a szerdai eredmények alapján alkalmasak lehetnek akár arra is, hogy elérjék az Egyesült Államok egyik óceániai támaszpontját, Guamot.

Dél-Korea ugyan hivatalosan nem reagált a kísérletre, de az egyik állami kutatóintézet szakembere elismerte, hogy a kommunistáknak korábban még sosem sikerült ekkorát lőniük. Az amerikai védelmi miniszter annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy a rakéta tényleg nagyon sokáig fent volt. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.