Szakály Sándorral, az állam által létrehozott és az elmúlt 150 év történelmének kutatásával meg újragondolásával megbízott Veritas Intézet vezetőjével készített interjút a Budapest Beacon. Hát, ha Szakály Sándor, és a munkatársai így gondolják újra a magyar történelmet, abban sok köszönet nem lesz.

Az interjú szerint ugyanis Szakály úgy gondolja, hogy

a numerus clausus nem jogfosztó törvény.

Ez az a törvény, ami 1920-ban kimondta, hogy „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak az országban mért hivatalos létszámadataik arányában jelentkezhetnek nagy presztízsű, értelmiségi állásokba, és végezhetnek el ezekhez szükséges egyetemi képzéseket.

A törvény nyilvánvalóan a magyar zsidóság ellen irányult, mert megakadályozta, hogy jelentős részük egyetemre jusson, holott a törvény elfogadása előtt egyes szakokon 30 százalék körül is volt a zsidó hallgatók aránya. A 30 százalék pedig nyilvánvalóan sokkal nagyobb arány, mint amilyen az összes zsidó aránya volt a magyar népességen belül.

Szakály azért nem tartja jogfosztásnak az 1920-as jogszabályt,

„Mert azt mondta ki, hogy a törvényben felsorolt felsőoktatási intézményekbe »nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók« kerüljenek felvételre. Az 1920. évi XXV. törvénycikk szöveg úgy szólt, hogy »a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát«.”

Szakály többször kiemelte, hogy a törvény megítéléséről vita van, és ugyan a numerus clausus, ha nem is jogfosztó, de jogkorlátozó törvény volt. Viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sok fiatalnak pont ez a törvény jelentett nagyobb esélyt az egyetemre kerülésre a zsidók kiszorításával.