David Cameron brit miniszterelnök péntek reggel kénytelen volt bejelenteni, hogy hamarosan lemond a hivataláról. Holott az egész Brexit népszavazást azért találta ki, hogy miniszterelnök maradhasson.

Cameron állítólag egy chicagói pizzázás közben döntötte el, hogy kiírja a népszavazást.

Azt akarta, hogy a pártjában elégedetlen, EU-ellenes politikusok elhallgassanak, és ne veszélyeztessék a hatalmát. Továbbá az egyre népszerűbb, kilépést követelő UKIP ne vegyen el szavazatokat a pártjától.

Először csak arról volt szó, hogy átnézi a kormánya, hogy miben akar még kivételeket Brüsszeltől, és erről népszavaztat.

A UKIP azonban nagyon jól szerepelt a 2014-es EP-választáson.

A 2015-ös tavaszi választás kampányában ezért már a kilépésről ígért népszavazást, abban az esetben, ha nyernek a konzervatívok. Közben arra is gondolhatott, hogy az EU-párti liberálisokkal kormányoz tovább koalícióban, és akkor talán rájuk foghatja, ha mégse ír ki népszavazást. Ám egyedül is többséget szereztek, nem lett koalíció.

Tavaly ősszel megpróbálta Cameron kijárni, hogy a munkaerő szabad áramlása alól is kivételt kapjanak a britek az EU-tól. Ebbe azonban a többi tagállam (élükön Németországgal) nem mentek bele.

Úgyhogy kitalált négy kisebb követelést, például a vendégmunkások segélyének megkurtítását, amit meg is kapott a többiektől, ám ezek a kivételek nem különösebben érdekelték a brit választókat.

A 2015-ös menekültválság közben megijesztett egy csomó brit választót, és ezzel az EU megítélése gyorsan romlott. Sokáig azt hihette Cameron, hogy simán győzni fog a maradás, ám a közhangulat megváltozott.

Felmerült Cameron stábjában, hogy el kellene halasztani a választást. Aztán úgy döntöttek, hogy minél előbb van, annál nagyobb az esély a maradni akarók győzelmére, mert a hangulat a Brexit felé változik.

Árulás

Arra sem számított, hogy több komoly politikus is a Brexit mellé áll a pártjából, például London mostanáig hivatalban lévő polgármestere, Boris Johnson. Ő régebben, amikor még újságíró volt, brüsszeli tudósítóként működött, és nem volt jele annak, hogy ennyire utálná az EU-t. Sokak szerint Johnson és a vele szövetséges Michael Gove igazságügyi miniszter, (szintén egykori újságíró) személyes karrierjüket építették inkább, és nem az EU-s tagság izgatta őket. Mindketten február végén álltak csak át a Brexit-táborba, addig Cameron szövetségesének hitte őket. A két szövetséges elvesztését Cameron személyes árulásnak élte meg: Johnson évfolyamtársa volt az egyetemen, és idén tavaszig kifejezetten jóban voltak. Gove pedig a legkisebb gyerekének a keresztapja, a feleségiek barátnők voltak.

Cameronék nagyon szerették volna, hogy a 2014-es skót függetlenségi népszavazáshoz hasonlóan a munkáspárti és konzervatív politikusok együtt kampányolnának. A Munkáspárt új elnöke, Jeremy Corbyn azonban hallani sem akart arról, hogy Cameronnal együtt kampányoljon.

Tavasszal megkérték Barack Obamát, hogy Angliában kampányoljon a maradás mellett. Az amerikai elnök megtette a szívességet, de a brit választókat ez egyáltalán nem érdekelte.

Cameron stábja nem számolt azzal, hogy a bevándorlás mennyire megfog egy csomó embert. Azt hitték, ha elmondják, hogy mennyi gazdasági előnye van a maradásnak, az elég lesz. A Brexit oldal viszont egyre élesebben arra helyezte a hengsúlyt, hogy meg kell állítani a Kelet-Európából érkező százezreket. Ahogy Cameron kampánystábjának egyik szakértője mondta utólag a Politico újságírójának "nem akartuk elhinni, hogy az emberek képesek arra szavazni, hogy szegényebbek legyenek, csak azért, mert utálják, hogy lengyelek költöztek a szomszédba".