A nyugdíjasok választók szavaztak, és nagyon úgy néz ki, hogy ennek értelmében az Egyesült Királyság két éven belül kilép az Európai Unió melengető öleléséből. Az egyenletben egyelőre több az ismeretlen, mint a konstans, de egy pillanatra érdemes megállni, és tisztázni néhány félreértést azzal kapcsolatosan, mit jelenthet szeretett ligánk számára a történelmi fordulópont.

Kezdjük az általános résszel és a kötelező körökkel. Nem, a népszavazás nem volt ügydöntő, az eredménytől függetlenül tehát az Egyesült Királyság akár maradhatna is az EU tagja. Ennek ellenére minden bizonnyal nem marad, ha ugyanis a parlament nem szentesítené a népszavazási döntést, a teljes politikai elit harakirit követne el, és a villámgyorsan lemondó David Cameron miniszterelnök mellett többek között a hevesen a kilépés mellett kampányoló, várhatóan hamarosan a Dowming Street 10-es számú lakásába költöző Boris Johnson is lehúzhatná magát a toaletten.

A kilépés maga egy papíron létező jogi aktus – akit mélyebben érdekel, annak a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét kell átnyálazni -, de mivel eddig még nem volt rá precedens, nagyjából a világon senki nincs, aki tudná, mi fog következni most. Amire jó eséllyel lehet számítani, azok hosszú, monoton tárgyalások, sok egyeztetés, és rengeteg érdekellentét. Ha minden igaz, papíron két év van az egész sztori lezongorázására, de még ezt se feltétlenül vegye készpénznek senki. Pláne, hogy az egész lehetne akár nagyon rövid is – a UK kilép az EU-ból, de azonnal köt egy olyan szabadkereskedelmi egyezményt az unióval, mint amilyenje Norvégiának, Svájcnak, vagy épp Liechtensteinnek van -, más kérdés, hogy ezt kb. ezer okból jelenleg senki nem akarja. Hangsúlyozzuk, jelenleg, mert itt is az a helyzet, amit a teljes lenti gondolatfüzérrel kapcsolatosan érdemes felvésni az agyunkba: akár napokon belül változhat a helyzet, és borulhat a teljes sakktábla.

Oké, ez az egész baromi bonyolult, és nem is annyira érdekel. Azt mondjátok meg, mi lesz a Premier League-gel?

Röviden a válasz az, hogy valószínűleg semmi különös. Felesleges komolyan venni azokat a cikkeket, amik sorra veszik, hogy hány olyan EU-n belüli légiós van a jelenlegi mezőnyben, aki ilyen-olyan okok miatt nem felel meg a munkavállalási szabályoknak, mert teljesen sansztalan, hogy bárkinek közülük a népszavazás miatt távoznia kell majd a ligából. Ezeknek a játékosoknak érvényes szerződésük van, a visszamenőleges hatályú törvénykezés pedig egyelőre csak a kevésbé szerencsés fekvésű országokban menő, az Egyesült Királyság azonban – egyelőre – nem tűnik úgy, hogy ezek közé szeretne tartozni. Oké, ez így talán kissé pikírt, de valóban erről van szó, no meg arról, hogy amint azt fentebb már tisztáztuk, a kilépés egy hosszadalmasnak tűnő jogi aktus, aminek majd a legvégén válik hatályossá az EU-tagországokból származó játékosok munkavállalási engedélyének megszűnése.

Attól függetlenül, hogy gyors és azonnali összeomlás nem lesz, nem szabad bagatellizálni a kérdést. A Premier League-ben jelenleg körülbelül 200 külföldi játékos áll alkalmazásban, ezek jó része az EU valamelyik tagállamából érkezett. Ehhez még vegyünk hozzá újabb több száz olyan légióst, akik alacsonyabb osztályban keresik meg a barna sörre valót, és máris látjuk, hogy rengeteg munkavállalót érint közvetlenül a rendszer felbomlása. Összehasonlításképp: a Premier League-hez hasonló méretű brandet jelentő NBA-ben összesen alig 100 külföldi játszik.

Rájuk milyen szabályok vonatkoznak majd?

Ha és amennyiben az Egyesült Királyság a végére ér a kilépési folyamatnak, és nem sikerül megállapodnia az EU-val a munkaerő szabad áramlásának további biztosításáról, akkor elméletileg az uniós tagállamokból érkező játékosokra is ugyanaz a szabályozás lesz majd érvényes, ami jelenleg például a dél-amerikai, vagy éppen ázsiai labdarúgókra vonatkozik. Ezeknek a szabályoknak a Guardian számításai szerint jelenleg 36 első ligás, EU-ból származó játékos nem felel meg, de a helyzetet árnyalja, hogy a regulációt éppen tavaly szigorította az FA, így a szám ma már ennél valamivel nagyobb – óvatos becslések szerint is átlagosan 2-3 fő klubonként.

A valóságban ez persze vélhetően nem marad így, az unióból való kilépéssel párhuzamosan ugyanis célszerű lesz új szabályozást alkotni, és ezt az FA is tudja. A dolognak innentől nagyjából két vetülete van.

Melyek azok?

Az egyik ezek közül a szűrésnek az a fajta célja, ami az EU-n kívüli országok esetében eddig is megvalósult: a Premier League klubjai nem igazolhatnak korlátlanul külföldieket, hanem csak olyanokat, akik minőségileg megfelelnek egy bizonyos elvárt színvonalnak. Ha az Egyesült Királyság már nem lesz tagja az uniónak, akkor ez a minőségi léc az EU-ból érkező labdarúgók feje felett is ott tornyosul majd, aminek akár pozitív – már akinek - hozadékai is lehetnek. Egyszerűebben fogalmazva, több angol lesz majd a ligában, mert nem fog közepes szlovéneket, osztrákokat, ad absurdum magyarokat venni a helyükre a Hull City, Sam Allerdyce pedig kiugorhat majd a bőréből.

A kérdés már csak az, tényleg a sok külföldi játékos az angol futball legnagyobb baja? A válogatott 1992 után sem lett rosszabb, mint korábban volt, és ne feledjük, az angolok jó pár hatalmas égést (1950, 1953, 1974,1978, etc.) produkáltak már jóval a PL megszületése, és az idegenlégiósok bevándorlása előtt is. Ha valaki itt az okokat keresi, inkább edzőfronton kellene szétnéznie – az Egyesült Királyságban lakosságarányosan feleannyi képzett edző dolgozik, mint Németországban, és mindössze harmadannyi, mint Spanyolországban.

A másik vetület jóval inkább baljóslatú. Akárhonnan nézzük, a munkavállalási engedély válogatott szereplések számához kötése – a nemzeti csapatok minőségét a világranglistán elfoglalt hely alapján méri az angol szövetség, és ennek megfelelően kell a játékosoknak kisebb, vagy nagyobb arányban szerepelni az adott válogatott mérkőzésein a megelőző két évben – torzulásokhoz vezet, és simán előfordulhat, hogy komoly minőséget képviselő játékosoknak nehezíti meg az átigazolást a Premier League-be. Vannak ugyanis országok, ahol olyan elképesztő merítés van kiváló játékosokból (Spanyolország, Franciaország), hogy remek képességű emberek képtelenek odaférni a válogatott környékére. Anthony Martial, Emre Can, Ander Herrera, Hector Bellerín, Francis Coquelin, N’Golo Kanté, David de Gea – csak néhány név azok közül, akik nem szerepeltek elég mérkőzésen az utóbbi időszakban hazájuk válogatottjában, mégsem valószínű, hogy ne ütnék meg a liga színvonalát.

De gondolom a kilépés után változni fognak a szabályok, nem?

Persze. Viszont a kevesebb külföldi játékos óhatatlanul kevesebb külföldi szurkolót, kevesebb külföldi szponzort, merchandising cuccot (póló, bögre, sapka, mez, kulcstartó) és végeredményben kevesebb nézőt eredményez majd. A kevesebb néző pedig kevesebb pénzt is jelent majd. A kérdés az arányokban van: jelenleg a PL 4.8 milliárd dolláros éves bevételével magasan a legtöbb pénzt termelő nemzeti futball-liga, és csaknem kétszeres fórban van a második Bundesliga előtt (2.6 millárd dollárnyi bevétel). Az olló ráadásul eddig nyílt – vagyis a Premier League bevételei gyorsabb ütemben nőttek, mint a riválisoké -, ha most megfordul a tendencia, az a piaci várakozásokat jelentősen befolyásolhatja majd.

Ezt a gondolati ívet erősíti a TV-s közvetítési jogok piacának áttekintése is. A Premier League idén életbe lépő három éves keretszerződése az Egyesült Királyságon belül 5.1 milliárd fontért adta el a bajnokság meccseinek sugárzási jogát, és ehhez jönnek hozzá folyamatosan a külföldi értékesítés bevételei. Viszonyításképp: Magyarország (és másik két szomszédos állam, tehát nem egy óriási piac) jogaiért a Digi az előző időszakban iparági pletykák szerint nagyjából 25 millió eurót fizetett, most pedig állítólag az IMG csoport ennek a többszörösét tette le a licit során. Nem mondjuk, hogy ezek a bevételek a BREXIT miatt kiesnek, mert dehogy, de van rá esély, hogy a következő tárgyalási időszak során – ami egyébként nagyjából egybeesik majd a kilépés hatályossá válásának idejével – mérséklődjenek.

Nagyon azért nem kell betojni, de talán jelzésértékű, hogy a Premier League vezérigazgatója, Richard Scudamore a maradás mellett kampányolók egyik szószólója volt.

Mi lesz a Bosman-szabállyal?

A Bosman-féle szabályozás ugyan uniós jogi kérdésből nőtt ki, de ma már nem csak az EU-s szabályozás sarokköve, hiszen a FIFA is beemelte a rendszerébe. Az tehát, hogy a britek most búcsút intenek az uniónak, semmilyen szinten nem fogja befolyásolni a lejáró szerződésű labdarúgók szerződtetésének körülményeit.

Lesz viszont gond a 16-18 év közötti fiatalok megszerzésével. A FIFA Átigazolási Szabályzatának 19. cikke úgy rendelkezik, hogy az EGK-n belül ezek a fiatal labdarúgók szabadon igazolhatóak – azaz nyugodtan igent mondhatnak a mesés összegekre, amit a kitömött PL-csapatok kínálnak nekik és családjaiknak -, de ha az Egyesült Királyság nem maradt tagja a gazdasági tömörülésnek, akkor kizárja magát a fiatal játékosok adásvételéből. Korábban például Januzaj, Fabregas, Piqué, Bellerín, vagy Fosu-Mensah is ennek köszönhetően került nagyon fiatalon a szigetországba.

Hasonló technikai kérdés lehet az EU-s útlevelek kérdése is, amikkel eddig simán ki lehetett kerülni a munkavállalási engedély kiadásával járó cécót. A brazil – és a válogatottban egyáltalán nem használt – Diego Costa például annak köszönhetően tudott nagyon könnyen a Chelsea-hez kerülni két éve, hogy rendelkezett spanyol (azaz uniós) útlevéllel. A BREXIT ezt a kiskaput is bezárja majd.

A legfontosabb kérdés hosszú távon azonban inkább az, hogy milyen folyamatokat indít be a szabályozás megváltozása, és a piac elkerülhetetlen szűkülése. Ha a kilépést követően valóban be lesz építve a rendszerbe egyfajta korlát az uniós tagállamokból érkező játékosok számára, akkor logikus várakozásnak tűnik abban hinni, hogy a minőségi játékosok ára még feljebb megy majd, és mivel a teljes liga egyforma mértékben ki van tömve pénzzel, a talent-radar sínyli majd meg a dolgot. Értsd: a klubok kész, minőségi játékosokat keresnek majd, tehetségeket pedig csak otthonról keresnek – nem sok lesz belőlük -, így szinte lehetetlenné válik, hogy megismétlődjön a Leicester-csoda.

A másik oldalról viszont abban is lehet bizakodni, hogy amennyiben az EU-n belülről érkező játékosok kiváltságos helyzete – nekik ugye eddig nem kellett minőségi kontrollal szembenézni – megszűnik, hatékonyabbá válhat a külföldi rekrutáció. Ezt követően nem dönthet majd két játékos között a nemzetiség, mert mind a kettőt ugyanannyira nehéz/könnyű lesz majd leigazolni, így valóban a képességek alapján dől majd el, ki kerül be a világ legértékesebb futball-ligájába, és ki nem.

EDIT:

Az egyedüli olyan faktor, ami gyors és azonnali befolyással lesz a ligára, a font – várhatóan tartós és jelentős mértékű – gyengülése. Az angol klubok az előző néhány évben nagyon jól jártak azzal az átigazolási piacon, hogy a kontinentális eladó csapatoknak ugyanannyi fontkiadás jóval nagyobb bevételt jelentett euróban, mint korábban – vagyis még inkább megérte eladni a legjobbjaikat. Ennek idén biztosan vége, sőt, a font gyengülése az egyébként is felfutóban lévő átigazolási összegeket még jobban meg fogja nyomni a piacon. A mérték persze kérdéses, hiszen ne feledjük, a brit kilépés az EU jövőjét is megkérdőjelezi, vagyis az euró sem a következő időszakban fog szárnyalni. Egyelőre hat százalékot esett a font az euróhoz képest, ez azért nem jelentős, de le sem szabad becsülni a későbbi árfolyamingadozás jelentőségét.

Források: Sports Illustrated, Telegraph, The Guardian, ESPN