Súlyos testi sértés lesz mindjárt

KULTÚRA
2016 június 25., 11:58
comments 234
link Forrás

Best of kánikula! Félmeztelenül, pocakra lógó aranykereszttel, sörrel a kézben magyaráz Filó András ügyvéd a fenti videóban, és nevezi "polgári engedetlenségnek", hogy a szükséges papírok nélkül a helyi Konzervatív Kör gerillaakciójának keretében próbál éppen turuszobrot állítani. A filmben elhangzik a "súlyos testi sértés lesz mindjárt" mondat is.

A videó pénteken készült, amikor a szentendrei Konzervatív Kör törvénytelen szoborállításba kezdett a 11-es út mentén. Az emlékműállításra az elvi engedélyt korábban ugyan megadta a képviselőtestület, de annak még nincs meg sem a tervtanácsi engedélye, sem a végső, legális felállítási helye.

A vitatott szentendrei emlékműre - miután Kubatovics Áron, egy helyi civil szervezet önkormányzati képviselője videóra vette az illegális építezést - pénteken este antiszemita feliratot helyeztek el. Nem tudni ki, de gyaníthatóan azok, akik fel akarták állítani.

link Forrás

A 444 információja szerint a gyűlölködő kiírásról szombaton reggel többek között Török Monika újságíró tájékoztatta a rendőrséget, de ekkor már e helyszínen volt Pásztor Tibor volt V. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő, a Tett és Védelem nevű zsidó szervezet tagja is.

A fenti fotót Török készítette szombaton 9:45-kor. A felirat ezután eltűnt az oszlopról.

Ha van igazi hungarikum, akkor az a madárszobrok körüli permanens hisztéria, ebben az ügyben is több tucatnyi szenvedélyes nyilatkozat várható még. Nagyon nagy kár, hogy Emesét nem egy Beszélő Varangy látogatta meg álmában! Akkor ugyanis ilyen szobrok előtt mennének ölre az ilyesmire hajlamos hisztis állampolgárok:

Az a vicc megvolt, hogy a konzervatív keresztény meg a zsidó vitatkoznak az animista pogány szimbólumon?


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.