A Brexit miatt buktatnák meg a Munkáspárt vezérét

külföld
2016 június 26., 12:22
comments 10

Sorra jelentették be lemondásukat vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának tagjai, igyekezve kikényszeríteni a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Jeremy Corbyn távozását.

Corbyn ellen két munkáspárti képviselő bizalmatlansági indítványt is benyújtott, amelyről várhatóan hétfőn tárgyal a Labour parlamenti frakciója.

Jeremy Corbyn vasárnap menesztette árnyékkormányának egyik legtekintélyesebb tagját, Hilary Benn külügyminiszter-jelöltet, azzal a váddal, hogy Benn puccsot készített elő ellene.
Benn ezt vasárnap cáfolta, ám délutánig a munkáspárti árnyékkormány hét másik tagja jelentette be távozását.

A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolják a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson, amelyen a brit választók többsége a kilépésre voksolt.

Hilary Benn, a menesztett külügyminiszter-jelölt vasárnap a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Jeremy Corbyn jó és tisztességes ember, de nem vezetőnek való. Hozzátette, hogy a jelenlegi kritikus időszakban a Munkáspártnak erős és hatékony vezetőre van szüksége, aki képes a kormány elszámoltatására.

Corbyn első számú szövetségese, John McDonnell, a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje ugyanebben a politikai interjúműsorban azonban kijelentette, hogy Corbyn nem megy sehova a párt éléről. McDonnell szerint a Corbyn ellen forduló Labour-képviselők nem sokat aludhattak az EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta, de ha most mindannyian kiveszünk egy nap szabadságot, és alszunk rá egyet, akkor minden a helyére zökken.

A 67 éves Corbynt tavaly szeptemberben választották a Munkáspárt élére óriási többséggel. A korábban teljesen esélytelennek tartott veterán politikusra a vezetőválasztásra jogosult tagok csaknem kétharmada szavazott.

Corbyn elődje, Ed Miliband a Munkáspárt által a tavaly május parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozott a párt éléről. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.