10 ezer dollárt kap az amerikai nő, mert a Microsoft ráerőszakolta a Windows 10 frissítését

tech
2016 június 28., 08:31
comments 298

Rengeteg ember panaszkodott amiatt, hogy akarata ellenére kellett frissítenie a Windows 10-es új verziójára. A tiltakozások hatására a Microsoft már vissza is vett kicsit az arcából, most pedig kiderült az első eset, amikor valaki kártérítést is fog kapni.

A Verge ír arról, hogy Teri Goldstein tízezer dollárt, azaz közel 2,8 millió forintot kap majd a vállalattól, mert akarata ellenére frissült az oprendszere. Goldstein Kaliforniában vezet egy utazási irodát és vállalati gépén frissült a Windows a jóváhagyása nélkül. A gép utána nem működött tovább. Ezért perelte a céget, a kieső bevételeket és egy új számítógépet akart. A bíróság neki adott igazat, a Microsoft pedig végül nem fellebbezett, hanem fizetnek.

Az egyelőre nem világos, mi lesz, ha még sokan mennek hasonló ügyben bíróságra. Tavaly nyár óta mindenesetre számos hasonló panaszról lehetett hallani. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.