Irán bukhatja a nyugati támogatásokat, ha folytatja a drogkereskedők kivégzését

Az európai országok egyre fokozzák a nyomást, hogy Irán ne ítéljen halálra több embert drogkereskedelem miatt. A kivégzések ellen tiltakozó országok azzal fenyegetőznek, nem fizetnek be több pénzt az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) tavaly indított programjába, amin keresztül a következő 5 évben 20 millió dollárral támogatnák Teheránt.

Eddig Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Ausztria, Dánia, Írország és Norvégia jelentette be, hogy nem adnak több pénz Iránnak. Múlt héten az iráni főügyész, Mohammad Jafar már arra panaszkodott, hogy „az imperialista erők” ezzel azt akarják elérni, hogy minél több fiatal váljon drogfüggővé az országban. Az ország belügyminisztere pedig még áprilisban arra vetette a szemükre, hogy az európaiak nem elég együttműködőek.

Nem mintha ne lenne érdemes javítani az ország droghelyzetén, mert Afganisztán mellett Irán is vezetőnek számít kábítószer előállításban és a forgalmazásban. Ott is nagy problémát jelent, hogy a rengeteg fiatal állt rá az olcsó cuccokra. Ugyanakkor a kivégzések ellen tiltakozók szerint ez a legkevésbé hatékony módszer a szerhasználat visszaszorítására.

Tavaly Iránban közel ezer embert végeztek ki, közülük az elítéltek majdnem felét valamilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaéléssel vádolták. Ugyanakkor már az iráni politikusok is tettek arra utaló jeleket, hogy véget vetnének a drogok miatti kivégzéseknek. Tavaly decemberben 70 parlamenti képviselő támogatta azt a javaslatot, ami beszüntette volna a halálos ítéleteket, múlt héten pedig már a főügyész is megjegyezte, hogy nem biztos abban, ez a szankció a legjobb megoldás a probléma kezelésére. (Guardian)