Négy éve nincs biztosítása a magyar katonáknak

A kormány házilapja, a Magyar Idők ír arról, hogy négy évvel ezelőtt megszüntették a magyar katonák élet- és felelősségbiztosítását. Ezért a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg.

A lapnak Szendrei Zoltán őrnagy, a Honvédszakszervezet alelnöke elmondta, hogy a szaktárca

Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák biztosításait arra hivatkozva, hogy az addigi rendszerben aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be.

A szakszervezet alelnöke arról is tájékoztatta a lapot, hogy jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását.

A lap ír arról is, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot. A honvédelmi tárca pedig jelezte, a Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról.

Az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget is, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. A lap információja szerint Simicskó István meg kívánja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket, az ügyről tárgyalnak a hétfői miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat. (via MTI)