Hiller István elképesztő frappáns választ adott a Hunvald megválasztását firtató kérdésre!

Nincs abban semmi, ha egy politikus mellébeszél, végül is ez a dolga. De a mellébeszélés színvonalában már erős különbségek lehetnek. Hiller Istvánnak, az MSZP újonnan megválasztott választmányi elnökének

sikerült új minőséget teremtenie.

Hiller csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorának a vendége volt. Az egy órás beszélgetés végén Hunvald Györgyre terelődött a szó annak apropóján, hogy bár újraindult ellene az eljárás, MSZP VII. kerületi alapszervezete mégis őt választotta elnökül. A riporter kíváncsi volt, hogy mit gondol erről Hiller. A felvételen 10:28-nál kezdődik ez a rész:

„Ebben az ügyben nekem az a véleményem, mint a Magyar Szocialista Párt elnökének. És ezt elvi kérdésnek tartom. Azért, mert túl közel vagyunk a mi megválasztásunkhoz, és azért, hogy legyen világos, hogy itt nem többfejűség van az MSZP-ben. Az MSZP elnöke, a mi megválasztott elnökünk a párt első embere” – felelte Hiller anélkül, hogy megosztotta volna, mit gondol Molnár Gyula az ügyről. Azt azért megismételte, hogy "az van, amit a Magyar Szocialista Párt elnöke mond, az én véleményem pedig a választmány elnökeként ebben az ügyben az, ami az MSZP megválasztott elnökéé, Molnár Gyuláé".

A riporter tovább próbálkozott, és milyen jól tette. Ami ezután jött, az tényleg történelmi volt:

„Mit tudnak ilyenkor tenni, amikor ezt nap mint nap meg fogják kapni” – kérdezte.

„Nem” – vágta rá Hiller,

akinek ezután még sikerült becsempésznie azt az információt is, hogy ő is volt már az MSZP elnöke.

Az én fejemben nincs Hunvald-ügy - tette még hozzá. A riporter pár percig még próbálkozott, de Hiller hajthatatlan volt. Ragaszkodott hozzá, hogy pont azt gondolja, amit Molnár, gondoljon Molnár bármit. "Én azt fogom helyeselni, amit ő tesz" - mondta.

„És az világos az ön számára, hogy mit fog tenni, egyáltalán, mit tehet, aminek a végén a kérdés mégis csak az lesz, hogy maradhat, vagy nem maradhat?” – kérdezte.

„Igen, nekem kristálytiszta” – felelte Hiller.

„Igen vagy nem?” – kérdezett vissza a riporter.

„Az kirstálytiszta, hogy milyen lehetőségekkel bír. De nem fogom előbb elmondani, mint hogy ő lép” – felelte.

Összefoglalnám: Hiller István, bár még nem tudja, hogy Molnár Gyula mit gondol, ő maga is azt gondolja, amit Molnár Gyula. Itt emlékeztetnék mindenkit, hogy arról a Hiller Istvánról beszélünk, akit Orbán Viktor külön megdícsért kiemelkedő szellemi képességeiért.