Idén kevés a jó cseresznye

gazdaság
2016 július 09., 03:05
comments 18

Bár egy hét még hátra van a cseresznyeszezonból, a Magyar Nemzet szerint már most látszik, hogy idén kevés a jó cseresznye. Ezt a Központi Statisztikai Hivatal adataival is alátámasztották: Tavaly az előző évinél 65 tonnával kevesebb cseresznyét exportált az ország, idén még kevesebbet fog.

Mondjuk a kivitel visszaesésének az is oka, hogy a magyar cseresznye első számú felvevőpiaca Oroszország volt, amelyekkel szemben az ukrajnai háború miatt európai kereskedelmi embargó van érvényben. Oroszország helyett így Lengyelországba, Litvániába, Németországba és Hollandiába szállítják a magyar cseresznyét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.