Kövér László: A bajvívás ma nem lándzsahegyekkel, hanem szavazatokkal történik, és a szabadságharcot nem lövészárkokban, hanem a szavazófülkékben vívják
2016 április 02., 17:46
A Városligetben az izomemberek épp az utolsókat rúgják a magyar nemzetállamba
Most, hogy rövid időn belül másodszor is rejtélyes izomemberek bukkantak fel a Fidesz érdekeinek védelmében, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar kormány/kormánypárt magánhadsereget tart fenn. Ez így elsőre nagyon ijesztőnek tűnik, pedig csak arról van szó, hogy Budapesten is megjelent egy Bagdadtól Londonig egyre gyakoribb jelenség. Különös, hogy az egyébként minden szektorban lelkesen államosító Fidesz éppen az erőszakot privatizálja, de ezúttal tényleg tökéletesen illeszkednek egy évek óta alakulgató nemzetközi trendbe.
Orbán Viktor, Kubatov Gábor, Baán László, vagy akárki rendel éppen ki a hatalma védelmében szabadnapos futballhuligánokat balhézni és megfélemlíteni, nem tudják ezt, de pont ugyanazt csinálják, mint a szomáliai kalózkapitányok, az Irakba sorkatonák helyett zsoldosokat küldő washingtoni politikusok, vagy a szabadnapos- és ex-rendőröket kidobóként alkalmazó Vizoviczki László. Tovább bontják a számtalan egyéb okból is rogyadozó nemzetállamokat, és egy új világot építenek helyettük.
Az erőszak privatizálásáról 2015-ben írt kiváló könyvet Sean McFate, aki a szakmát évtizedek óta belülről figyeli. A The Modern Mercenary: Private Armies and What They Mean for World Order (A modern zsoldos: Magánhadseregek és amit a világgal tesznek) nemcsak egy zárt világot mutat be, hanem azt is, hogy a zsoldosok és magánhadseregek felbukkanása nem valami radikálisan új fejlemény, hanem tulajdonképpen visszazökkenés a történelem rendes kerékvágásába. McFate helyzetelemzését, jóslatait nagyon érdekes a mai Magyarországgal is ütközteni.
Azzal a Magyarországgal, ahol ijesztően kigyúrt kopasz emberek büntetlenül ordíthatják le rendőrök fejét, vagy akár fújhatják is le őket gázsprayvel. A Városligetben annak a nemzetállami rendszernek a totális leépítése folyik, amiért Kövér László olyan nagyon szokott aggódni, és amit műveletlenségéből és szűklátókörűségéből kifolyólag szír migránsoktól meg Angela Merkeltől félt. Pedig ahogy Lázár János a távoli 2011-ben tökéletesen megfogalmazta a Magyar Gárda kapcsán:
„Az állam erőszak-monopóliuma megbonthatatlan, és aki mégis ennek megbontására tör, az állam demokratikus berendezkedését veszélyezteti. ... Az erőszak privatizálására nincs törvényes lehetőség, mert szent és sérthetetlen, semmilyen gittegylet nem veszélyeztetheti.”
Lázár nyilván tisztában volt azzal, amit minden politológiakurzus első órájának legelső öt percében elmondanak: a modern állam és a modern államhatalom alapja az erőszak-monopólium. Ha ez a monopólium megszűnik, akkor a modern állam is szükségszerűen megszűnik, és valami más kerül a helyére.
A nemzetállami közjáték
Ahogy könyvében McFate is kifejti, mielőtt a harmincéves háborút 1648-ban lezáró vesztfáliai béke megteremtette volna az európai nemzetállamok kialakulásának feltételeit, egészen mások voltak az erőszak, a háború szabályai. Például nem voltak olyan, a szó mai értelmében vett hadseregek, amelyek egy adott területi egység adott lakosságát képviselték, és bármikor készen álltak ezek megvédésére. 1648 előtt még a legerősebb uralkodók is elsősorban zsoldosokkal tartották fenn hatalmukat - mint például a mi Mátyás királyunk és az ő fekete serege.
A XVII. század közepétől azonban változni kezdett a hadászat és az államszerveződés természete is. A zsoldosok annyira kimentek a divatból, hogy maga a zsoldos is szitokszó lett, és jöttek helyettük a hatalmas, egy teljes nemzet fiaiból besorozott hadseregek. Kalandorok persze mindig voltak, de egészen a hidegháború csúcsáig kellett várni a zsoldosszakma újraéledésére.
A kubai rakétaválság után sem a szovjetek, sem az amerikaiak nem akartak nyíltan egymásnak esni, de a világ sok szerencsétlen helyén, elsősorban Afrikában voltak olyan hadszínterek, ahol mindkét nagyhatalom helyi partnereinek szüksége volt erősítésre. Politikailag és jogilag vállalhatatlan lett volna ide otthonról besorozni katonákat, így, főleg a magánszférát egyébként is jobban kedvelő amerikaiak gyakran átengedték a terepet agilis vállalkozóknak. Így születettek meg az első katonai magáncégek (PMC - private military company), és így derült ki, hogy mint annyi minden mást az életben, az erőszakot is praktikus és kifizetődő lehet privatizálni.
A magánerőszak aranykora
A hidegháború végével csak egyetlen nagyhatalom maradt, az viszont egyre több háborús konfliktusba keveredett bele, elsősorban a Közel-Keleten. Az amerikai választópolgárok ugyan a háborúk indítását elfogadták, de az nyilvánvaló volt, hogy nem fogják fiaikat az afgán hegyekbe és iraki sikátorokba küldeni meghalni. Vietnamba még lehetett sorozni, Bagdadba viszont már nem. A professzionális amerikai hadseregben azonban egyszerűen nem volt elég ember az egyre szaporodó háborúk megvívásához, így a 2000-es években beköszöntött a PMC-k aranykora.
Ezek a cégek, amelyek közül a leghíresebb talán az azóta több névváltáson is átesett Blackwater volt, dollármilliárdokat gomboltak le az amerikai államról, de cserébe akkora terhet vettek le a washingtoni politikusok válláról, hogy azok azt is elnézték, ha a PMC-k durván túlszámláztak. A privatizált erőszak nagy előnye, hogy szemben a közvetlenül az állam által ellenőrzött katonákkal, egy PMC fegyveresei mind a szaglászó politikusok, mind a média elől könnyen elbújhatnak. Nincs be- és elszámolási kötelességük, nem olyan szigorú törvények vonatkoznak rájuk, és akár még külföldieket is toborozhatnak az amerikai érdekek megvédésére.
A PMC-k különösen Irakban arattak nagyot, ahol olyan sikeresek voltak, hogy 2010-ben az országban több PMC-alkalmazott halt meg, mint hivatásos amerikai katona. Örült az amerikai politikus, örült az amerikai választópolgár, és örült a sok PMC is. Ahogy az minden amerikai innovációval lenni szokott, hamarosan a fél világ elkezdte utánozni ezt is. Szíriába nemcsak Putyin hadserege, hanem orosz PMC-k is utaztak, a világban pedig már olyan egzotikus zsoldoshadseregeket is találni, mint a Kolumbiából toborzott, de az arab érdekekért, ausztrál parancsnokság alatt Jemenben küzdő szabadcsapat. Amivel nagyjából vissza is tértünk abba a középkorba, amelyben magányos lovagok és kisebb rablóbandák bóklásztak Európa-szerte, hogy szolgálatukat és fegyvereieket felajánlják bármelyik gazdag földesúrnak, akinek éppen szükége volt néhány gyilkosság megrendelésére. Nem véletlenül emlegeti McFate is könyvében a 21. század elejét neo-középkorként.
A neo-középkor olyan poszt-nemzetállami rendszer, amelyben az alá- és felérendeltségi viszonyok közt számtalan átfedés van, és nem olyan egyérelműen hierarchikus és behatárolható, mint az ország határainál végetérő nemzetállam. A középkori paraszt a földesúr, a pap és a király alá is tartozott, míg a mai neo-középkori polgár életére Orbán Viktor, Barack Obama, Angela Merkel sőt, még Mark Zuckerberg is komoly hatással van.
Zuckerberget fontos itt megemlíteni, mivel, ahogy McFate külön kiemeli, nehezen lehetne azt állítani, hogy a 21. században egy olyan független állam, mint Togo, nagyobb hatással lenne a világ dolgaira, mint az ExxonMobil olajcég. Amiből, állítja McFate, egyenesen következik, hogy az olyan magáncégeknek, mint az ExxonMobil vagy a Facebook, egyre nagyobb igényük lesz az állami erőszak-monopólium lebontására, és saját PMC-k alkalmazására. (Ez a folyamat természetesen már meg is kezdődött, és nem úgy tűnik, mintha megállítható lenne.)
A bűn zsoldja halál
Könnyű belátni, hogy a Fidesz vagy a kormány pont ugyanazért nyúl a sötét izomemberekhez, mint George W. Bush a Blackwaterhez. A Nemzeti Választási Irodánál mégsem lehetett hivatásos rendőrökkel megzavarni a népszavazás kezdeményezésének folyamatát. Inkább odaküldték a Kubatov-közeli kopaszokat, akikkel se a média, se az ellenzéki politikusok nem tudtak mit kezdeni. Még azt sem lehetett kideríteni, hogy honnét jönnek, nem hogy felelősségre vonni őket. Pont ugyanez a helyzet most a Városligetben is, ahol ezek a kidobóember-jellegű alakok ordibálással és gázsprayvel fenyegetik a magyar nemzetállam egyenruhás képviselőit, akiknek elvileg egyedül lenne joguk erőszakhoz folyamodni a magyar nemzetállam által ellenőrzött területen.
Ha ezt meg lehet csinálni büntetlenül, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy meg lehet, akkor az eddig ismert Magyarországnak kampec. Ha a hatalom (illetve a sok hatalom egyik darabja, és ez nagyon lényeges különbség) nemhogy nem tudja, de nem is akarja akár erőszak árán is fenntartani a törvényes rendet, akkor nyilván az adófizető polgároktól sem várható el, hogy lojálisak legyenek ehhez a béna államhoz. Nem is lesznek. (És persze a most a Városligetben most kamerák előtt megalázott rendőröktől sem várható el, hogy a jövőben vakon teljesítsék a parancsokat. Nem is fogják.)
Magán- és közerőszak keveredése Magyarországon nem új jelenség. A kilencvenes években nem volt éjszakai szórakozóhely Budapesten, amit ne szabadnapos vagy éppen leszerelt rendőrök védtek volna. Pintér Sándor, amikor éppen nem belügyminiszter, az OTP biztonsági tanácsadójaként az állam sok csápjánál erősebb, magánkézben lévő hatalmi központ PMC-jét vezeti. És ott vannak a még sötétebb történetek, Földi László és az UD Zrt. Azonban most a Városligetben egy ezeknél is súlyosabb dolog zajlik, egy magánhadsereg alkalmazása szimbolikus helyen és szimbolikus ügyben, ráadásul látványosan a rendőrség felett álló karhatalomként.
Nem arról van szó, hogy Orbán Viktor vagy valamelyik alvezére a nyamvadt Liget Projekt védelmében tudatosan választaná a magyar nemzetállam elpusztítását. Pusztul az már évek óta magától is, mert erre tart a globalizálódó, egyetlen szétválaszthatatlan rendszerré érett világ, amelyben az országhatárok, a helyi adótörvények és szinte minden, a nemzetállamok által hagyományosan emelt korlát könnyen átléphető. De ettől még tény, hogy a Magyarországot még többé-kevésbé ellenőrző hatalom az általa állítólag oly’ sokra tartott nemzetállam legfontosabb gyökerét vágja ki a Liget fáival együtt.
Ami szép végszó lenne, de van még két dolog, amit meg kell említeni. Egyfelől hogy a zsoldos a neo-középkorban is olyan, mint a középkorban. Szemben a nemzeti hadsereggel, nem hisz semmiben, nem valami magasztos célért harcol, hanem csak pénzért. Ha egy új úr többet kínál, akkor azt szolgálja. Ilyen a privatizált erőszak természete.
Másfelől pedig hogy nagyjából egyidőben a városligeti balhéval, Dallasban egy fegyveres lelőtt öt rendőrt. A magát körbebarikádozó tettest, miután lehetetlen volt vele tárgyalni, egy játékautó méretű robot által telepített majd felrobbantott kis bombával megölték. A jövő magánhadseregeiben is ilyen robotok fognak szolgálni, valódi hús-vér zsoldosokra és az ő futballmeccsek lelátóin edzett izmaikra nem nagyon lesz szükség. Akármi is lesz száz év múlva a mai Magyarország területén, ez mindenképpen fejlődés.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.