Alagutat épít a kormány a Kossuth tér alá

Budapest
2016 július 13., 20:00
comments 162

A fővárosi Kossuth téren álló épületek felújításával kapcsolatban határozott a kormány: a volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal, a nem állami épületek homlokzatának és tetőszerkezetének felújítását pedig támogatják.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban kiemelték: a Steindl Imre programban megvalósulhat az V. kerületi, Kossuth Lajos tér és környezetének „történetileg hiteles helyreállítása”. A Kossuth Lajos tér 6-8. szám alatti, 1972-ben épült volt MTESZ-székházból alakítják ki az Országgyűlés új irodaházát, a Kossuth tér egységes arculatát biztosító, az eredeti tervekhez és beépítéshez a lehető leghitelesebben igazodó homlokzattal. Csak a bontási és kivitelezési munkák elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben lehet korlátozni ideiglenesen a közlekedést.

Emellett – a Steindl Imre program korábbi szakaszában beépített XV-ös udvarhoz hasonlóan – az Országház III-as udvarát is lefedik. Az eredeti állapot szerint helyre kell állítani a Vécsey utca 4. szám alatti MFB-székház tetőszerkezetét.

A határozat szerint pénzügyi ösztönző és támogatási rendszerrel, illetve jogszabályokkal segíteni kell a teret övező, városképi szempontból meghatározó, nem állami tulajdonú épületek homlokzati, tetőszerkezeti rekonstrukcióját.

A kormányhatározat szerint a Steindl Imre program egyes további elemeinek megvalósításának előkészítését, külön döntés szerint lebonyolítását állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság végezze projektszervezetként.

Az Országgyűlés Hivatala tavaly szeptemberben hirdetett nemzetközi építészeti ötletpályázatot a Kossuth tér egyetlen, a tér arculatába nem illő épülete, a metróállomás feletti irodaház új homlokzati kialakítására. Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár tavaly december azt közölte az MTI-vel, hogy olyan munkát nem találtak, amit változatlan formában meg lehetne valósítani, ezért egyhangú döntés alapján nyertest nem hirdettek. A többségében építészekből álló bizottság döntése értelmében hetet vásároltak meg, hogy a legjobb ötleteket majd a végső tervek kialakításánál föl lehessen használni.

A helyettes államtitkár akkor azt mondta: vélhetően azért adtak be végül a jelentkezők számához képest kevesen pályázatot, mert az 1972-ben épült iroda hétemeletes homlokzatát a szomszédos, azonos magasságú, de csak hatemeletes épülettel kellett összhangba hozni, mindezt a nemzet főterén, városképi szempontból kiemelt fontosságú helyszínen különösen nehéz feladat volt megvalósítani. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.