Hihetetlen álcában vette át nyereményét a kínai lottónyertes, hogy ne ismerjék fel ismerősei

külföld
2016 július 13., 05:11
comments 66

Egy – állítólag – negyven év körüli kínai férfi annyira félt, hogy ismerősei és családtagjai meg fogják tudni, hogy megnyerte a lottót, hogy ilyen bohókás kosztümben vette át nyereményét:

A férfi 170 millió jüan, azaz 7,1 milliárd forintos nyereményt szerzett, és azt mondta az őt faggató újságíróknak, hogy felesége szólította fel az álca viseletére, hogy ezzel is megóvja a soha nem látott ismerősök felbukkanásától. Az államnak persze így is kell fizetnie az állami lottó megnyerése után is fizetendő húsz százalékos adót.

De nem ő az első, aki kosztümboltba ment a lottónyeremény átvétele előtt, Kínában ez igazi divathullám lehet:

(Oddity Central, Upvoted)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.