Közös hadgyakorlatot tartanak az ukránok és az amerikaiak a Fekete-tengeren

Nagyszabású ukrán-amerikai haditengerészeti gyakorlat kezdődött hétfőn a dél-ukrajnai Odessza és Mikolajiv megyékben, valamint a Fekete-tenger északnyugati részén. A a kijevi védelmi minisztérium szerint a Tengeri Szellő fedőnevű gyakorlaton Ukrajna, az Egyesült Államok, Törökország és Románia több mint 25 hadihajója vesz részt. Idén a haditengerészeten és a légierőn kívül szárazföldi erők is csatlakoznak a gyakorlathoz egy többnemzetiségű taktikai csoporttal. A manővereken részt vesz többek között az ukrán flotta zászlóshajója, a Hetman Szahajdacsnij fregatt is. A tervek szerint a hadgyakorlat július 30-ig tart.

Fotó: AFP/Halit Gumus / Anadolu Agency

Ukrajnában egy hónapon belül ez már a második nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlat. Június 27. és július 8. között a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő javorivi lőtéren rendezték meg a Rapid Trident-2016 elnevezésű gyakorlatot, ahol összesen 14 külföldi - főként NATO-tag ország több mint 1800 katonája vett részt. Az ukrán fegyveres erők úgy tervezik, hogy idén legalább tíz nemzetközi hadgyakorlaton vesznek részt, ebből négy lesz Ukrajna területén, a többi az ország határain kívül. (MTI)