Lovasi András azért nem lépett fel a ligetvédők táborában, mert elfelejtették leegyeztetni, mikor lesz a koncert

politika
2016 július 18., 11:14
comments 78

A tervek szerint úgy volt, hogy Lovasi András július 4-én benéz a ligetvédők akkor még meglévő táborába, hogy támogatásképpen zenélgessen az aktivistákkal. A rendezvényt végül „technikai okokból” le kellett mondani.

Mivel pár nappal később a Városliget Zrt. által megbízott biztonsági emberek a rendőrség közreműködésével elfoglalták a tábort, nem nagyon derült ki, pontosan mit értettek technikai okok alatt.Fotó: MTI/Sóki TamásMost a 24.hu szólaltatta meg az énekest, aki elmondta Kiss Tibitől értesült arról, hogy aznap lesz a fellépés, ráadásul ő akkor éppen Erdélyből tartott hazafelé. Bár korábban Komáromy G-Ras Gergővel megbeszélték, de valami elcsúszott az egyeztetésen.

A ligetvédők szerint Lovasi valóban aznap ért vissza Erdélyből, mikor pedig felhívták, hogy mikorra érkezik a táborba, azt mondta, már fáradt. Később szó volt arról, hogy mégis ellátogat az új táborukba, de azóta nem tudták elérni.

Lovasi megjegyezte, hogy az ilyen „az amatőr húzások nagyon sokszor aláássák a hitelét” ezeknek a kezdeményezéseknek. Egyébként elfogadhatatlannak tartja, hogy mindenféle kommunikáció nélkül nekiálltak megvalósítani a Liget projektet.

Hozzátette, hogy ő nem egy nagy Fidesz-fan. Elég viccesnek tartja, hogy a hatalom közelsége milyen furcsa jellembeli változásokat okoz embereken. Ha ezt egy kicsit távolabbról nézi, akkor vicces, ha viszont közelebbről, akkor szörnyű.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.