Oroszországban a minisztérium irányította az atléták doppingolását

2016 július 18., hétfő 12:44
4

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta a 2014-es szocsi téli játékokról lefolytatott vizsgálatának eredményeit, melyek nyomán államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot.

Richard McLaren, a WADA-nyomozás vezetője hétfőn Torontóban bejelentette: a 97 oldalas anyag számos bizonyítékot tartalmaz a csalássorozat központi szervezéséről és az orosz sportminisztérium főszerepéről.

"A minisztérium irányította, ellenőrizte és felügyelte a manipulációkat, melyekben részt vett a belföldi titkosszolgálat és az élsportolók edzőcentruma is"

- közölte a kanadai szakértő, hozzátéve, több ezer adatot értékeltek ki, és kitörölt adatokat is helyreállítottak.

A vádak szerint több orosz sportoló is doppinggal szerzett aranyérmet Szocsiban és 15 orosz dobogós használhatott tiltott szereket.

Oroszország tagadta a vádakat. A leleplezést elindító Grigorij Rodcsenkov, a felfüggesztett moszkvai laboratórium korábbi vezetője - aki az Egyesült Államokba költözött - azt mondta, hogy az orosz titkosszolgálatok kicserélték a sportolók mintáit, illetve hogy ő személyesen készített olyan szert, amelyet a férfi sportolók viszkijébe és a nők martinijébe kevertek bele.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es téli olimpiával kapcsolatos vizsgálat eredményeinek nem lesz következménye a riói játékokra. Kijelentette ugyanakkor, hogy ha megállapítják Oroszország intézményes felelősségét, akkor a NOB azonnal reagálni fog.

Mivel Oroszországban nem működik megbízhatóan a doppingellenes rendszer, az orosz sportolók csak egyedi engedéllyel vehetnek részt a riói olimpián. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi döntése értelmében az orosz atléták nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így a riói olimpián sem. (MTI, BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt