Árokba lépett egy várpalotai kutya, lúg marta le a lábát

baleset
2016 július 20., 06:26
comments 64

Az ATV számolt be arról, hogy egy várpalotai férfi kutyája lábát lemarta valamilyen rejtélyes folyadék. Az állat egy helyi áruház mögötti árokba lépett bele, ott pedig ismeretlen eredetű, büdös, neonzöld lé marta össze. A gazdája szerint a nagy melegben inni akart a kutya, ezért ment az árokhoz.

Egy szemtanú szerint a kutya lábáról csontig lemarta a bőrt és a húst a folyadék.

A helyiek szerint az árokban gyakran folyik valami, van, hogy tisztának tűnő víz, de van olyan is, hogy neonzöld, gőzölgő folyadék.

A kutyát orvoshoz vitték, de már akkor is potyogott róla a hús és a szőr. Már nem tudtak segíteni rajta, napokon belül elpusztult.

Később kiderült, hogy a folyadék a várpalotai fűtőműből folyt ki, és lúgosított „kondicionált kazánvíz” volt. Az erőmű azt állítja, hogy ennek a folyadéknak ugyanannyi a ph értéke, mint a szappané, ezért nem lehet maró hatású.

Az nem derült ki, hogy a folyadék véletlenül, műszaki hiba következtében került az árokba, vagy rendszeresen beleengedik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.