Remélem indul a következő országgyűlési választáson a Magyarország Szépe verseny közönségdíjasa, simán bejutna a Parlamentbe

Dézsányi Bianka lett idén a Magyarország Szépe választás közönségdíjasa.

Már a verseny után írta meg a Bors, hogy a lányt a Répás Lajos-féle per vádirata szerint 2011-ben, 17 éves korában kiközvetítették egy hotelbe, hogy ott szexlejen valakivel. Ezt onnan lehet tudni, hogy állítólag tanúként hallgatta meg a rendőrség.

Ez volt az az ügy, amiről a Direkt36 közölt nálunk cikksorozatot. Az első résznek az volt a címe, hogy

A prostituált érdekelte a rendőröket. Politikus kuncsaftja nem

Most aki látott már szépségversenyt, vagy ahhoz hasonló médiaeseményt, mondjuk valóságshowt, az valószínűleg nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy az események forgatókönyvébe bele-bele kerül egy ilyen "titok", amit aztán jól le lehet leplezni, és fenntartani vele a közönség érdeklődését.

Dézsányi Biankának ettől függetlenül most nem lehet kellemes, és egy hivatalos közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban. Ebben többek között ezt írja:

"A velem kapcsolatban egy napilapban megjelent – és más orgánumok által átvett – tényállításokkal kapcsolatban az alábbiakat nyilatkozom:

Különféle nagyságú és erejű érdek-összeütközések kereszttüzében állok.

(...) A magam részéről szerződésekben vállalt kötelezettségeimet mindig megtartottam, azok szellemét, betűjét és jogot sem most, sem korábban, semmilyen formában nem sértettem."

Nem tudom, hogy Bianka pontosan milyen érdek-összeütközések kereszttüzére gondol, ezt nem fejti ki, de a megfogalmazás tényleg bármelyik magyar politikusnak dicsőségére válhatna.

Például azoknak, akik érintettek a már említett prostitúciós hálózatban, csak akik után a rendőrségnek nem nagyon volt kedve nyomozni, és így most nem is kell magyarázkodniuk.

Sarka Kata, a verseny igazgatója arról beszélt, hogy ha bebizonyosodnak az állítások, akkor kizárják a lányt a versenyből is visszaveszik a nyereményt, ami egyébként tényleg a legszimpatikusabb dolog, amit egy ilyen helyzetben csinálni lehet valakivel.