"Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is ennyire politikailag korrektek maradjunk. Szóval ha az ipari kommunikációs trükköket, gondosan kidolgozott hazugságokat és sajtómítoszokat akarnak hallani, a demokraták a jövő héten tartják a jelölőgyűlésüket. De itt, a mi jelölőgyűlésünkön nem lesznek hazugságok. Mi megtiszteljük azzal az amerikai népet, hogy az igazat mondjuk, és semmi mást" - mondta 76 (!!!) perces beszédében a republikánus elnökjelölőgyűlés zárónapján Donald Trump.

Ez, még ha a politika nem is kifejezetten az igazmondásról szól, bátor kijelentés volt Trumptól, aki a beszédében

• Hazudott az amerikai bűnügyi helyzetről, amiről azt sugallta, hogy romlik, bár a statisztikák szerint javul;
  
• Hazudott arról, hogy egyre kevesebb amerikai dolgozik, miközben csaknem ötmillióval több, mint 2008-ban, George W. Bush elnökségének utolsó évében;
  
• Hazudott a kereskedelmi egyensúlyról, úgy 120 milliárd dollárral túlbecsülve a deficitet;
  
• Hazudott az iráni atomalkuról és az atomprogramról;
  
• Hazudott Hillary Clinton email-botrányáról;
  
• Hazudott az Amerikában menedéket kérők átvilágításáról;
  
• Általában arról, hogy hogyan hat a bevándorlás az amerikaiak jövedelmére;
  
• Az amerikaiak adóterheléséről - ami állításával szemben az egyik legalacsonyabb a világon, az adóbevételek mindössze a GDP 26 százalékát teszik ki, míg például Franciaországban 45, de még Nagy-Britanniában is a 33 százalékát;
  

hogy az igazság olyan kreatív értelmezéseiről ne is beszéljünk, hogy Líbia és Szíria Clinton külügyminisztersége előtt milyen remek kis országok voltak - és amelyek közül az USA amúgy is csak Líbiában, és ott is csak ódzkodva, európai szövetségesei unszolására avatkozott egyáltalán közbe. (Trump beszédének igazságtartalmát a Vox ellenőrizte.)

Persze Donald Trump kampánya, illetve maga a Trump-jelenség eddig sem az igazmondásról vagy a tartalomról, sokkal inkább annak kimondásáról szólt, amit érzése szerint választói célcsoportja hallani akar. Az elnökjelöltséget elfogadó beszéde sem volt más:

bár a jelölti beszédek hagyományosan a békítésről, az előválasztásokon megszólított kemény magnál szélesebb közönség eléréséről szólnak, Trump a jelek szerint inkább ráduplázott, mindent egy lapra feltéve ugyanazokat szólította meg, akik eddig sikerre vitték.

És úgy szólította meg őket, ahogy eddig is, hangzatos, de üres ígéretekkel:

"Amikor jövőre leteszem a hivatali esküt, helyreállítom a jogot és a rendet az országban. Higgyenek nekem! Higgyenek nekem!" - mondta,

illetve a beszámolók és a felvételek alapján inkább rikoltotta. A beszéde végére alaposan le is izzadt, a feje pedig a neki természetes narancssárgából már-már sötétvörösre váltott a sok ordítozástól.

Ha stílusában nem is, tartalmában és céljaiban Trump beszéde leginkább Richard Nixon 1968-as beszédére emlékeztetett. Nem véletlenül, Trump kampánya eddig is sokban hasonlított az általa amúgy nagyrabecsült Nixonéra, aki annak idején szintén a kispolgári rend helyreállítását ígérte egy, a mostaninál amúgy sokkal zavarosabb, sokkal erőszakosabb időszakban:

mire Nixon 1968 augusztusában elfogadta az elnökjelöltséget, abban az évben már meggyilkolták a polgárjogi mozgalom vezérét, Martin Luther Kinget, és meggyilkolták Bobby Kennedyt, a demokrata elnökjelöltség egyik esélyesét, több amerikai nagyvárosban pedig súlyos faji zavargások voltak.

És Nixon idején még egyértelműen a szociológiában middle-Americaként jellemzett fehér férfi munkásosztály jelentette a legnagyobb választói blokkot. Trump ugyanezt a fehér férfi munkásosztályt igyekszik megszólítani, bár az elmúlt évtizedekben ennek a szavazói rétegnek a súlya jelentősen csökkent a nők és a kisebbségiek javára.

És bár ennyivel a választások előtt, és ilyen kevéssel a jelölőgyűlések után még nincs sok értelme a közvélemény-kutatások elemzésének, az azért túl sok jót nem ígér Trumpnak, hogy a hagyományosan a republikánusok javára tévedő, júlis második hetében Trump 7 pontos előnyét mérő Rasmussen a jelölőgyűlés első két napján végzett felmérése szerint Trump támogatottsága 6 pontot esett. Ami azok után, hogy a republikánus jelölőgyűlés, ha egyáltalán valamiről, akkor inkább

• Melania Trump elképesztő plágiumáról;
  
• A Trump-ellenesek első napi lázadásáról;
  
• és arról lehet emlékezetes, hogy Trump két legerősebb pártbeli riválisa, Ted Cruz és John Kasich nem volt hajlandó támogatásáról biztosítani a párt elnökjelöltjét;
  

már nem is annyira meglepő.

Az összes többi közvélemény-kutató Clinton-előnyt mért, a demokrata jelölt a felmérések átlagában 3 százalékponttal vezet, ez alapján kb. 2:1-hez az esélye a végső győzelemre a pillanatnyi állás szerint. És a demokraták jelölőgyűlése csak most következik. Hacsak nem hibáznak oltári nagyot - mit tudom én, mondjuk Hillary Clinton sajátjaként adja elő Abraham Lincoln gettysburgi beszédét -, akkor egy hét múlva ilyenkor Clinton megerősödhet a közvélemény-kutatásokban. (Címlapkép: John Moore/Getty Images)