Jó lenne azt hinni, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indul a nagy versenyfutásban, amit csak úgy szokás nevezni, hogy az Élet; jó lenne azt hinni, hogy ha kitartóan küzdesz céljaidért, az lesz belőled, ami csak akarsz lenni, például tűzoltó, katona, vagy vadakat terelő juhász, függetlenül attól, hogy milyen tulajdonságokat örököltél a szüleidtől.

A viselkedésgenetika legújabb kutatási eredményei azonban arra utalnak, hogy a gének sokkal nagyobb szerepet játszanak az egyes ember személyes tulajdonságaiban és végső soron boldogulásában, mint amire az emberi genom másfél évtizeddel ezelőtti teljes feltérképezését megelőzően számítani lehetett. Egy frissen megjelent tanulmány szerint

a gének igenis felelősek azért, hogy a gyerekek milyen teljesítményt nyújtanak az iskolában,

sőt a gyerekek genomjának ismeretében előre megjósolhatók tanulmányi eredményeik.

Robert Plomin, a londoni King’s College viselkedésgenetikusa és társai egy a Molecular Psychiatry című szaklapban közölt tanulmányukban azt írják, hogy mire az iskolások elérik a 16 éves kort, a genetikai eltérések minden eddig mértnél nagyobb arányban, 9 százalékban magyarázatot adnak a tanulmányi eredményeik közötti eltérésre, és a spektrum két végén található gyerekek között az év végi iskolai eredményeket tekintve egy egész érdemjegynyi eltérést lehet kimutatni.

Nem ez az első tudományos kutatás, ami arra utal, hogy a gének befolyásolják a tanulmányi eredményeket. Egy 5330 egypetéjű és 7084 kétpetéjű ikerpáron végzett korábbi metaelemzés azt találta, hogy az általános iskolai tanulmányi eredményekért 66 százalékban tehetők felelőssé a genetikai variáció (lebontva: olvasás: 73%; szövegértés: 49%; matematika:, 57%, helyesírás: 44%; nyelv: 64%).

Mindez persze nemcsak a tanulmányi eredményekre igaz: Nancy Segal, a California State University viselkedésgenetikusa több könyvet is írt az ikerkutatásokról, és szerinte az eltérő személyiségjegyeknek legalább felére van hatással a genetikai variáció, vagyis az azonos genommal rendelkező emberpéldányok DNS-szekvenciái közti egyedi különbségek.

Ikerpár: egy náci, egy zsidó

Az egyik leghíresebb példa Oskar és Jack Yufe esete, ami olyan szemléletes, hogy mára anekdotává vált. Az egypetéjű ikrek szülei 1933-as születésük után fél évvel elváltak egymástól, Oskart anyja Németországba vitte, és katolikus nácit nevelt belőle, Jacket az apja a Karib-térségben nevelte fel, zsidóként. Húszévesek voltak, amikor elválásuk után először újra találkoztak: Jack repülőre ült, és meglátogatta Frankfurtban élő ikertestvérét. Egy hetet töltött együtt Oskarral, de egypetéjűségük ellenére nem igazán találták meg a közös hangot, amiben közrejátszott az is, hogy Oskar németül, Jack pedig jiddisül beszélt.

Negyed évszázad telt el, mire 1979-ben újra találkoztak a nevezetes, ikreket tanulmányozó Minnesota Twin Studies projekt keretében, és rögtön kiderült, hogy rengeteg olyan közös tulajdonságuk van, ami a neveltetéssel, a környezeti hatásokkal nem magyarázható: mindketten bajuszt, drótkeretes szemüveget és kétzsebes, vállpántos inget viseltek. Kiderítették, hogy egyaránt imádják a fűszeres ételeket, az édes likőröket, mindketten a csuklójukra húzva tárolják a befőttes gumit, ugyanúgy a kávéjukba mártogatják a vajas pirítóst, szeretik a sportot, küzdenek a matematikával, a tévé előtt alszanak el, és, ami a legdöbbenetesebb, használat előtt és után is lehúzzák a vécét.

Bár Oskar és Jack esetét az ikerkutatók azóta is a zászlajukra tűzve hordozzák, a viselkedésgenetika eredményei nem feltétlenül cáfolják meg azt a tételt, miszerint

a családi környezet, a neveltetés, igenis számítanak

abban, hogy kiből mi lesz, mire felnő – hogy mást ne mondjuk, a Trinidadban, illetve egy időben egy izraeli kibucban nevelkedő Jackből liberális felfogású felnőtt lett, a náci Németországban gyerekeskedő Oskarból pedig megrögzött konzervatív.

Tovább is van: egyes statisztikák szerint azokból a nem túl kiemelkedő szellemi képességekkel megáldott ötéves gyerekekből, akik gazdag családban nőnek fel, 35 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesz jól kereső felnőtt, mint azokból, akik szegény családba születtek. Nagy-Britanniában pedig a gyerekek mindössze 7 százaléka jár költséges magániskolába, ugyanakkor a költséges magániskolákban végzettekből kerül ki a parlamenti képviselők csaknem harmada.

Tanulság? Több tanulság is van.

Kedves gyerekek!

Mielőtt hazamennétek a szánalmas bizonyítványotokkal, és közölnétek a szüleitekkel, hogy

Édesanyám, édespám! Itt a végső bizonyíték arra, hogy genetikailag képtelen vagyok a törtekkel való osztásra!

és a szemükre hánynátok, hogy miattuk csavarodik olyan furcsán a DNS-etek, vegyétek tudomásul, hogy a genetika nem mindenre mentség. Ahogy a szakértők mondják: befolyásol, de nem determinál.

Igaz ugyan, hogy az oktatási rendszer hajlamos túlértékelni a szorgalom, a kitartás szerepét a tanulásban, miközben a genetikusok szerint ezeknek mindössze 5 százaléknyi szerepük van az egyének közötti különbségek kialakulásában, de az is igaz, hogy a 16 éves korban a szélsőségesen jól és rosszul teljesítő diákok között kimutatható egy érdemjegynyi különbség még a legszigorúbb magatartásgenetikusok szerint sem jelenti azt, hogy indokolt a törtekkel való osztásból megbukni.

Kedves szülők!

Mielőtt önmagukat tetszenének elkezdeni okolni azért, hogy rosszul csavarodik a gyerek DNS-e, vegyék tudomásul, hogy a viselkedésgenetika nem az ördögtől való: igenis sokat segíthet a tanulási problémák megoldásában. Ha például valaki genetikailag hajlamos a diszlexiára, és az iskolában a többiekkel egyformán bánnak vele, megvan rá esély, hogy kialakul a rendellenesség. Ha viszont idejében azonosítják a zavart, és külön foglalkoznak a gyerekkel, az örökölt diszlexia pedagógiai eszközökkel legyőzhető, vagy legalábbis megszelídíthető. Pusztán az a felfedezés tehát, hogy az iskolai teljesítményre befolyással vannak a gének, még nem jelenti azt, hogy az év végi bizonyítványt is a gének állítják ki.

Rossz hír: a viselkedésgenetika legfrissebb eredményeinek tükrében úgy tűnik, hogy tényleg nem lehet bárkiből tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász. De aki nem most kezdte a nagy versenyfutást, amit csak úgy szokás nevezni, hogy az Élet, ezt már úgyis régen tudja.