Közbeszerzések nélkül épül-szépül a kerítés, a Belügyminisztérium azt sem árulja el, hány milliárd forintot költöttek el eddig

POLITIKA
2016 július 30., 07:51
comments 114

A Magyar Nemzet ír arról, hogy továbbra is közbeszerzések nélkül épül a kerítés az ország körül. Most éppen az dőlt el, ki fogja megtervezni a magyar-szerb határon lévő kerítés mellé kerülő manőverutat. Azt viszont a Belügyminisztérium nem árulja el, hogy ki nyert.

Kerül majd még sor elektromos hálózat kiépítésére és átkelőhidakat is építenek majd, szintén közbeszerzés nélkül.

A Belügyminisztérium a lap szerint arról se nagyon akar elárulni sokat, hogy mennyit költöttek el azokból a millárdokból, amelyekből közbeszerzés nélkül hajthatnak végre beruházásokat a határvédelem érdekében. Pedig csak a honvédelmi és rendészeti bizottság 20 milliárd forint értékben engedélyezte az elmúlt hónapokban, hogy a Bm-nek ne kelljen pályázatot kiírnia.

A Parlament bizottsága az erről szóló javaslatokat mindig zárt ülésen tárgyalta, így nem tudni részleteket a kérdésről. Az indok mindig a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet volt. Hogy ezek a kérdések hogyan függnek össze, szintén nem tudni, mivel ezeket is hosszú évre titkosították.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.