Megint Pokémon Go-zó fiatalokat raboltak ki

külföld
2016 július 30., 09:57
comments 53

A Pokémon Go sok szempontból nem segíti a biztonságos városi közlekedést. Egyrészt folyamatosan valami mással foglalkozunk, és nem figyelünk a környezetünkben felbukkanó akadályokra, esetleges gyanús alakokra. Másrészt folyamatosan kezünkben van a telefonunk, mutatva ezzel az esetleges gyanús alakoknak, mit szerezhetnek meg tőlünk.

Ebbe a csapdába sétált bele három brit tinédzser is, akiket egy észak-londoni parkban húzott le telefonokra három idősebb tinédzser.

A kedd este a parkban pokémonok után kószáló fiatalokat egy kihalt helyen körbevették és egy fegyvernek látszó tárgy felmutatásával a telefonok átadására kötelezték. A fiatalok átadták a telefont és utána sértetlenül távozhattak.

A rendőrség fiatal ázsiai férfiakat keres, akiket egy másik rablással is összefüggésbe hoztak.

Na de ez a hír nem is lenne önmagában túl érdekes, hiszen hasonló esetek nap mint nap előfordulnak egy tízmilliós városban. Ami érdekes inkább, az a figyelmeztetés, hogy Pokémon Go-zás közben is figyeljünk oda, hol, merre járunk és mi van a lábunk alatt.

A játék berobbanását követő hetekben egymást érik a hasonló hírek, szóval a lényeg, hogy érdemes figyelni. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.