Nem a terroristák csinálják ki Európát, hanem Európa saját magát

Kedden megöltek egy papot egy normandiai faluban, és a két héttel korábban elkövetett véres nizzai merénylettel együtt ez már több volt a soknál: az elmúlt napokban több ismert francia sajtóorgánum is bejelentette, hogy ezentúl nem hozza nyilvánosságra a terrorcselekményeket elkövetők nevét és fotóját, ezzel úgymond elejét véve a bűnözők haláluk utáni megdicsőülésének.

A mozgalmat a Le Monde indította – a lap szerdai számában, hosszú vezércikkben fejtette ki, hogy így próbál ellenállni a „gyűlölet stratégiájának” –; nem sokkal később csatlakozott hozzá a BFM TV (nagyjából a CNN francia megfelelője), a La Croix katolikus napilap, illetve az Europe 1 rádió.

Rosszul tették. Ha van is a gyűlöletnek stratégiája, a tények elhallgatásával nehéz lesz neki ellenállni, és nagyon valószínű, hogy a jó szándékú, egyúttal meglehetősen bugyuta kezdeményezés több kárt okoz általánosságban, hosszú távon, mint amennyi hasznot hoz azzal, hogy a terroristák haláluk után nem lobogtathatják büszkén a Le Monde címlapját, ahol ott virít a fotójuk.

Eleve kérdéses, hogy technikailag kivitelezhető-e az ötlet: még ha mindenki átvenné is a gyakorlatot, és nem lenne egyetlen áruló francia napilap, rádió vagy tévé, illetve a fogadalomról tudomást sem vevő külföldi hírügynökség sem, ami nevükön nevezi a terroristákat, a Twitter, a Tumblr, a Tinder, a Snapchat és a Pokémon Go (főleg a Pokémon Go!) korában nehezen elképzelhető, hogy titokban marad az elkövetők neve, akkor meg úgyis hiába volt az egész.

De a Le Monde most bevezetett gyakorlatával nem az a legnagyobb baj, hogy ha nem követi mindenki, akkor úgysem éri el célját, és szimbolikus gesztus marad csupán, hanem hogy minek a szimbóluma ez a gesztus: annak, hogy a demokratikus intézményrendszer egyik legfontosabb alkatrésze, a sajtó a terrorcselekmények hatására ilyen vagy olyan megfontolásból nem végzi legfontosabb dolgát, a tárgyszerű tájékoztatást.

Ha pedig a demokratikus intézményrendszer egyik legfontosabb alkatrésze nem végzi tovább legfontosabb dolgát, azzal nemcsak saját magának, hanem az egész intézményrendszernek is kárt okoz. Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy a Le Monde döntése miatt győznek a terroristák Európában, de az biztos, hogy egy vitatható és nem is túl alaposan indokolt elv, a terroristák „posztumusz glorifikációjának” elkerülése nevében a lap és társai saját maguk mellett most az egész intézményrendszernek is lekevertek egy csúnya pofont, Legalábbis egy kis lépést tettek azon az úton, ami a terror általi fenyegetettség ürügyén titkolózó, öncenzúrát gyakorló, saját nehezen kivívott demokratikus értékeit meghazudtoló társadalom kialakulásához vezet, ahol az információ legfontosabb jellemzője, hogy azt monopóliumszerűen az állam szerzi be, sokszor titkosszolgálati eszközökkel, sokszor saját állampolgárainak lehallgatásával, és az információt ugyanez az állam birtokolja és osztja újra, saját belátása szerint. A sajtó pedig jobbnak látja, ha a szent nemzetbiztonság érdekében kussol, nehogy aztán őt hibáztassák valami borzalomért.

Szerencsére azért Franciaországban sem mindenkinek ment el teljesen az esze: a Le Monde-hoz egyelőre több sajtóorgánum nem csatlakozott, mint amennyi igen. A Libération főszerkesztője azt mondta, hogy a lap eseti alapon dönt arról, hogy közzéteszi-e a terroristák nevét és fotóját, a Le Figaro és a Nouvel Observateur pedig kerek-perec közölte, hogy továbbra is tartja magát az eddigi gyakorlathoz.

Michel Field, a hat közszolgálati csatornát üzemeltető France Télévisions igazgatója egy közleményben azt írta: “Kötelességünk a tájékoztatás, az állampolgároknak pedig joguk van a tájékozódáshoz. Ellen kell állnunk az öncenzúra felé tartó versenyfutásnak és a grandiózus szándéknyilatkozatoknak.”