Széll Tamás elmondta, miért hagyja ott az éttermet, ahol kilenc éve dolgozik

gasztronómia
2016 július 30., 18:44
comments 75

Azt már napok óta tudjuk, hogy Széll Tamás befejezi a munkát az Onyx étteremben, de hivatalos, részletes magyarázatot csak most adott a Facebookján.

"Szeretnék mindenkit egy igen fontos, és meghatározó életeseményemről tájékoztatni!

Több mint tizenhat év munkaviszonyom, több mint kilenc, Onyx éteremben töltött év ért véget a mai napon.

Innentől elválnak útjaim az Onyxtól, jó néhány, az Onyx életét formáló kollégámmal együtt.
A következő három hétben az étterem és a megmaradt személyzet megérdemelt három hetes
pihenőjét tölti, majd augusztus 23.-án újranyit.

Az élet nem áll meg, sőt, most gyorsult csak fel igazán!

Ez a döntést meg kellett hoznom, hoznunk, mivel a Bocuse D'Or Europe-on elért eredményünk után úgy érezzük, hogy tartozunk azzal mindenkinek, hogy a világversenyen a tőlünk telhető legjobbat, száz százalékot nyújtjuk, ezért a felkészülés ideje alatt a csapat minden tagjának minden erejével a versenyre kell koncentrálnia!

Elképesztő energiák szabadultak fel, rengeteg ötlet tört belőlünk elő, úgyhogy abszolút nem pihenünk!

Teljes erőbedobással szándékozunk januárban Lyonban a dobogó legtetejére törni!
Amit érzek, az az elképesztő elszántság, tenni akarás a siker reményében!"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.