Ugya már nagyon várják az olimpiát? Hát akkor tessék, egy rakás adat a magyar csapatról!

sport
2016 július 31., 10:55

Pénteken kezdődik az olimpia, amit most vasárnap hatalmas adathalmazzal ünnepelt a Magyar Olimpiai Bizottság. A honlapjukon publikált összegzésből kiderül, hogy a 158 fős magyar csapat

  • legfiatalabb tagja Késely Ajna úszó, aki szeptember 10-én lesz 15 éves;
  • a legidősebb Imre Géza párbajtőröző, aki decemberben múlt 41;
  • a legtöbb, hat olimpián Mohamed Aida tőröző és Gádorfalvi Áron szörföző járt;
  • ők ketten beállították a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár részvételi rekordját;
  • sőt, Mohamed meg is döntötte a szintén tőrvívő Rejtő Ildikó korábbi csúcsát.

Ha ennyi nem volna elég, akkor elárulom, hogy a csapat

  • legmagasabbja Vámos Márton vizilabdázó és Kővágó Zoltán diszkoszvető, szeretett programozónk névrokona;
  • a legalacsonyabb a 154 centis maratoni futó, Szabó Tünde;
  • a legnehezebb a 157 kilós súlyemelő, Nagy Péter;
  • Hat testvérpár indul az olimpián: a vizilabdázó Varga Dániel és Dénes, illetve Decker Attila és Ádám, a birkózó Lőrincz Tamás és Viktor, az úszó Gyurta Dániel és Gergely, Verrasztó Evelyn és Dávid, illetve Pulai Bence és Vince, akiknek az édesapja, Pulai Imre Sydney-ben lett aranyérmes. Verrasztó apuka pedig ezüst- és bronzérmet nyert olimpián.

Családi hagyományt követ még Csipes Tamara, akinek apja, Ferenc Szöulban nyert aranyérmet. A legolimpikonabb magyar család pedig Szilágyi Liliána úszóé, akinek az édesapja, Zoltán, három olimpián járt, nagyapja, Gyarmati Dezső pedig háromszoros olimpiai bajnok. És nem ő az egyetlen olimpiai bajnok a családban, Liliána nagybátyja, Hesz Mihály kenuban nyert aranyérmet, nagynénje, Gyarmati Andrea pedig ezüstérmes volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.